Új iskolaérettségi vizsgálatok: szűkülnek a lehetőségek?

Kifejezetten az iskolaérettség megállapítása miatt már nem kezdeményezhetnek szakértői bizottsági vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálatoknál a szülők, az óvodapedagógusok és az iskolaigazgatók - írja a Népszava.

  • Eduline

Az erre lehetőséget biztosító bekezdéseket ugyanis törölték a vonatkozó kormányrendeletből  - írja a Népszava. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vonatkozó rendeletének két bekezdése írt arról, hogy a szülő, az óvoda vagy az iskola igazgatója szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményezhet a hatodik életévét augusztus 31-ig betöltő gyereknél, ha ez másként nem dönthető el egyértelműen, vagy a kérdésben nincs egyetértés a szülő és az óvoda között.

A rendelet 2020. január elsejétől hatályos verziójában azonban ezek a bekezdések már nincsenek benne. Csak annyi maradt:„a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.” - írja az oldal.

A változtatás oka, hogy a köznevelési törvény tavalyi módosítása szerint már minden, hatodik életévét adott év augusztus 31-ig betöltő kisgyermeknek kötelezően iskolába kell mennie. Ha a szülő azt szeretné, hogy gyermeke további egy nevelési évig óvodában maradhasson, az Oktatási Hivatalhoz (OH) kell kérelmet benyújtania.

A kérelmeket alapszabályként január 15-ig kell megküldeni, de az idén átmenetileg január 31-re módosították a határidőt. A szülőknek eddig az időpontig van lehetőségük kihasználni azt a „kiskaput” is, hogy ha sikerül január végéig gyermekük iskolahalasztását javasló szakvéleményt szerezniük a pedagógiai szakszolgálattól, akkor nem kell külön az OH-hoz is kérelmet benyújtaniuk.

Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője azonban felhívta a figyelmet egy további „kiskapura”, amit néhány szülő még kihasználhat. A köznevelési törvény továbbra is kimondja: „Ha a szakértői bizottság a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben történő részvételét javasolja, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség.” Erre akkor van lehetőség, ha a szülő nem iskolaérettségi, hanem valamilyen más – például sajátos nevelési igény megállapítására vonatkozó – vizsgálatot kezdeményez a szakszolgálatnál, és a szakértői bizottság ebben a vizsgálatban tesz javaslatot az iskolahalasztásra is.

Felmentés az iskolakezdés alól: így lehet megkerülni az Oktatási Hivatalt

Már be lehet nyújtani a hatévesen kötelező iskolakezdés alóli felmentési kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz, a határidő január 31. Ugyanakkor ha a szülő eddig a napig beszerzi a pedagógiai szakszolgálat felmentést támogató véleményét, nincs szükség kérelemre, a gyerek további egy évig az óvodában maradhat.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.