Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Péntekig várja a kormány döntését a Pedagógusok Szakszervezete a béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslatukról. Tüntetés már biztosan lesz november végén, amit - ha később sem változik semmi - januárban országos sztrájk követhet. A tanárok a szakoktatók közalkalmazotti státuszának megtartását és a hat évesen kötelező beiskolázás visszavonását is követelik. Összefoglaltuk, mi történt eddig és mire lehet számítani.
Ahogy beszámoltunk róla, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) november 22-ig, a Magyar közoktatás napjáig - vagyis a mai napig - adott haladékot a kormánynak arra, hogy döntsön a béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslatukról. Ha ez nem történik meg, tüntetést és sztrájkot terveznek. A javaslatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kellene a kormány elé terjesztenie.
Közben el is kezdték szervezni a november 30-ai demonstrációt, amit biztosan megtartanak. A tüntetők 12 órától gyülekeznek majd Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia előtt, ahonnan a Kossuth térre vonulnak.
A PSZ a Facebook-esemény szerint értékálló bért, a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti státuszának megmaradását, a diákok és pedagógusok munkaterheinek csökkentését, a túlmunka kérdésének rendezését, illetve a hatévesek kötelező beiskolázásának visszavonását követeli. A tüntetéshez csatlakozott többek között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) is. November 29-től a PDSZ is - több szervezettel közösen - háromnapos kitelepülést szervez a Kossuth térre "a független, hozzáférhető magyar oktatásért és a kutatás szabadságáért".
Péntek délután a szakszervezet sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozza a pedagógusok munkaterheléséről szóló felmérésük eredményeit. A szakszervezet elnöke korábban azt mondta: ha januárban sztrájk lesz, sok helyen a gyerekekre sem felügyelnek majd, így zárva lehetnek az iskolák.
Mi a probléma?
A szakképzésben dolgozók a kedden elfogadott szakképzési törvény alapján veszítenék el közalkalmazotti státuszukat, és a munka törvénykönyve hatálya alá kerülnének. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a változást azzal indokolta, hogy csak így növekedhetnek a bérek, mert a közalkalmazotti bértábla "túl merev" és ezért nincs lehetőség magasabb, "teljesítményalapú, versenyképes, motiváló" bérezésre. A szakszervezetek szerint ugyanakkor a közalkalmazotti státusz egyáltalán nem akadálya a béremelésnek, az oktatókat pedig bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a változás. Itt olvashatjátok összefoglalónkat.
A PSZ levélben kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt. A PDSZ szegedi, szaktárgyakat oktató tagjai petíciót indítottak a közalkalmazotti státusz megtartásáért, a szakszervezet pedig közleményében azt írta: mindent meg fognak tenni azért, hogy a törvény ebben a formában ne léphessen hatályba.
A beiskolázás szabályai január 1-jétől változnak: alapszabályként annak, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptembertől iskolába kell mennie. A szülő január 15-ig kérelmezheti, hogy gyereke még egy évig az óvodában maradhasson, erről azonban többé nem az óvoda dönt majd. A kérelmeket az Oktatási Hivatal fogja elbírálni nagyrészt óvodapedagógus szakemberek bevonásával, majd a befogadott igényeket a helyi pedagógiai szakszolgálatokhoz továbbítják. Negatív elbírálás esetén a szülő csak közigazgatási perben érvényesítheti ellenvéleményét.
A részletekről és a vizsgálatok módszeréről ugyanakkor még szinte semmit sem lehet tudni, a PSZ óvodapedagógiai tagozatának elnöke szerint már az sem lenne meglepő, ha december 31-ig hoznák nyilvánosságra a végrehajtási rendeletet. A kötelező beiskolázás visszavonását követelik a szülők is, az alapvető jogok biztosa pedig vizsgálatot indított a részletes szabályozás hiánya és az elsős osztályokban várható zsúfoltság miatt.
A tanárok túlterheltsége nem újkeletű probléma, ugyanakkor a pedagógushiány mára olyan szintet ért el, hogy sok iskolában hetekig, hónapokig nincsenek megfelelő szaktanárok, így az oktatóknak a saját területektől távol álló tanórákat is meg kell tartaniuk. A helyzetről itt olvashattok részletesen:
Túlórával és trükkökkel "oldják meg" a pedagógushiányt
Több iskolában a saját területüktől távol álló tárgyakat is oktatnak a tanárok, sokszor pedig a pedagógus végzettséget sem várják el az iskolák. Az oktatók számára ez további túlórázást jelent, aminek a kifizetését az iskolák trükközve próbálják megoldani. A tanárhiány valós mértékét eközben elfedi a rendszer - írja a hvg.hu.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.