Középiskolai felvételi: több intézménybe is lehet jelentkezni

Több középiskolába is jelentkezhetnek a továbbtanulás előtt álló általános iskolások – hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője.

  • Eduline

Pongrácz László az Inforádiónak azt mondta, érdemes a központi felvételi eredményét figyelembe véve, az esélyeket reálisan szemlélve beadni a jelentkezést „olyan iskolákba, ahova esélyük van felvételt nyerni”. Több középiskolát és tanulmányi területet is meg lehet jelölni.

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint a diákok jól választanak, 77 százalékuk az első helyen megjelölt középiskolai intézménybe, 94 százalékuk pedig az első három valamelyikébe jutott be.

Február 18-a után kezdődik az oktatási intézmények saját felvételi eljárása, melyben összevetik a hozzájuk jelentkezők eredményeit, egyes iskolákban pedig szóbeli fordulót is tartanak. Március 21-22-én ezen eredmények tudatában még lehet módosítani a jelentkezésen, az eljárás április 30-án ér véget, „ekkorra mindenki tudni fogja, hogy mely iskolába nyert felvételt”.

Megvannak a központi középiskolai felvételi eredményei: alacsonyabb az átlagpontszám a tavalyinál

Közzétette a központi középiskolai felvételi előzetes eredményeit az Oktatási Hivatal. Az adatokból kiderül: a diákoknak idén is a matematikateszt ment nehezebben, az átlagpontszám pedig mind a három évfolyamon alacsonyabb, mint a tavalyi.

 

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu