Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Országos iskolakert-fejlesztési programot indít januárban az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját kezdeményezéseik összehangolásaként.
A tájékoztatás szerint a nagyvárosi iskolákban tankertet hoznak létre. Az országos iskolakert-fejlesztési program első részeként 2019 januárjában indul az Iskolakerti Alapozó Alprogram, amely külön kategóriában támogatja a 2018 őszén útjára indított "Földforgatók" pilot programba bevont iskolákat is.
Az országos iskolakert-fejlesztési program második részeként iskolakerti tematikus modulokat dolgoznak ki, hogy minél több intézmény megtalálja a saját pedagógiai céljainak és helyzetének megfelelő lehetőségeket.
A szaktárca közleményében hangsúlyozza, az iskolakert nyitottságra, türelemre, felelősségvállalásra, öngondoskodásra nevel, felkelti az igényt az egészséges táplálék iránt, nyitja az érdeklődést a mezőgazdasági és környezeti témájú pályaválasztás irányába.
Az iskolakert gondozásával a gyerekek megtanulják természeti környezetük helyes és tudatos használatát, alapvető természettudományi tapasztalatokat szereznek és lehetőségük adódik gyakorlatban kipróbálni, élő folyamatok során alkalmazni a tanórákon tanultakat - írja közleményében az Agrárminisztérium.
Mi a baj a magyar iskolákkal?
Tanárok, tantermek, tankönyvek - hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak ettől a három tényezőtől függ, mennyire "jó" az iskola, pedig számos kutatás bebizonyította, hogy az iskolaépület nem pusztán díszlet, a tér komoly hatással van az iskolai munkára.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).