Ingyenes úszásoktatás indul hátrányos helyzetű gyerekeknek Hódmezővásárhelyen

Csaknem 90 hátrányos helyzetű gyermek számára indult kéthetes ingyenes úszásoktatás a Tiszta Szívvel Egyesület jóvoltából hétfőn Hódmezővásárhelyen.

  • Eduline

A civil szervezet elnöke elmondta, tavaly tavasszal indították el akciójukat, amelynek köszönhetően minden hét péntekjén 160 hátrányos helyzetű hódmezővásárhelyi család kap élelmiszercsomagot.

"Az egyesület örömmel fogadta Bán Sándor szakedző felajánlását, aki vállalta, hogy segítőivel ingyenes úszótanfolyamot tart hátrányos helyzetű gyermekeknek" – mondta az elnök.

A támogatott családok közül csaknem nyolcvan élt a felkínált lehetőséggel, így hétfőn összesen 89 alsó tagozatos diák számára kezdődött el két turnusban az oktatás. A kezdeményezéshez csatlakozott a Török Sándor Strandfürdő, így a gyerekek és egy-egy kísérőjük ingyenesen léphetnek be az uszodába. A civil szervezettől minden gyerek kapott egy úszósapkát és egy mezt, illetve nadrágot.

Bán Sándor, aki 1972 óta foglalkozik úszásoktatással, és a Szegedi Tudományegyetemen a leendő testnevelő tanárokat képzi, úgy véli, pedagógusként a gyakorlatban is példát kell mutatnia. A szakember bízik benne, kezdeményezésének ország szerte sok követője akad.

A tizennégy alkalom alatt a sportággal most ismerkedő gyerekek alapszinten megtanulhatnak úszni, azok a diákok pedig, akik már biztosan mozognak a vízben, alaposabban elsajátíthatnak egy úszásnemet – közölte az edző.

MTI

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.