Aki gyerekkorában zenét tanul, felnőttként is fittebb

A kitartó hangszeres gyakorlással töltött gyermekéveknek köszönhetően idős korban is sokkal fittebb marad az ember agya, függetlenül attól, hogy felnőttként tovább folytatta-e zenélést - állítják a szakemberek.

  • Eduline

"Mivel a hangszertanulás sok évnyi gyakorlással és tanulással jár együtt, ezért valószínűleg olyan alternatív agyi kapcsolatokat hoz létre, amelyek ellensúlyozni tudják az öregedéssel együtt járó kognitív hanyatlást" - magyarázta a kutatást vezető Brenda Hanna-Pladdy, a University of Kansas Medical Center munkatársa.

Az Amerikai Pszichológiai Egyesület gondozásában megjelenő tanulmány hetven egészséges, azonos iskolai végzettséggel és fizikai állapottal bíró, 60 és 83 éves kor közötti felnőtt bevonásával készült. A résztvevőket három - zenei képzettséggel nem rendelkező, egy és kilenc év közötti zenei tapasztalattal bíró és legalább tíz évig hangszeren tanuló - csoportba osztották. A zenei képzettségűek mindegyike amatőr zenész volt és átlagosan tízévesen kezdett el zenélni: több mint a felük zongorázott, egynegyedük fafúvós, néhányan pedig vonós hangszereken játszottak.

Bánkuti András

A Neuropsychology című folyóiratban megjelent eredmények szerint a leghosszabb ideig hangszeren tanuló alanyok teljesítettek a legjobban a kognitív képességeket - tér-vizuális memóriát, kognitív rugalmasságot, az agy új információk feldolgozására való képességét és a tárgyak neveinek felidézését - vizsgáló teszteken. Őket a közepes képzettségű zenészek, majd a zenei képzettséggel nem rendelkezők követték - idézte az eredményeket a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A fiatalkori hangszertanulás jótékony hatásai akkor is biztosan jelentkeznek, ha valaki felnőttként már felhagyott a gyakorlással. "A korábbi tanulmányok és a saját eredményeink alapján úgy véljük, hogy mind a zenéléssel töltött évek száma, mind a tanulás megkezdésének az ideje is kritikus jelentőségű" - hangsúlyozta Hanna-Pladdy.

MTI

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.