Megjósolhatatlan, hogy milyen lesz a világ tíz, vagy akár öt év múlva is. A mi gyerekünk, aki mondjuk jövőre megy iskolába, 2065-ben lesz nyugdíjas. Ha már öt év távlatában fogalmunk sincs, hogy mi fog történni velünk, honnan tudhatnánk, hogy ilyen rengeteg idő múlva milyen lesz az élet, és milyen tudásra lesz szükségünk ahhoz, hogy boldoguljunk? Éppen ezért újra kell gondolnunk az oktatási rendszerünket, különben még nagy meglepetések is érhetik az emberiséget - kezdi előadását az angol tudós, melyet a TEDtalks akadémián tartott.

Hibázni tilos

Sir Robinson nem kevesebbet állít, mint hogy az ember, aki nincs felkészülve saját hibáira és tévedéseire, sosem fog eredeti gondolatokkal előállni. Márpedig az iskolarendszer megbélyegzi, mi több bünteti a hibákat, és nincs ez másként a nagyvállalatok esetében sem: a munkaerőpiac is azt a szemléletet követi, hogy a hiba a legrosszabb dolog, ami történhet. Nagy részt ez a tendencia a felelős azért, hogy legkésőbb az oktatási folyamat végére a kreatív energia eltűnik a fiatalokból, helyén pedig tények, számok, memoriterek, és követendő feladatok maradnak, melyek teljesítéséhez a legcsekélyebb kreativitásra sincs szükség. A közoktatási rendszerek egysíkúságának tudható be az is, hogy egyre több olyan briliánsan tehetséges és kreatív fiatal fiatal van, aki azt gondolja magáról, hogy ő nem az – köszönhetően annak, hogy amiben ők jók (vagy jók lennének) az iskolában, az nincs elismerve.

„Minden gyerek művésznek születik, a probléma pedig ott van, hogy nem tudjuk elérni, hogy az is maradjon.” Ennek oka pedig az, hogy nem találunk olyan közoktatást szerte a világon, amelyik ne a matematikát, és a reál tárgyakat helyezné mindenek fölé. Csak ezután következhetnek a humán ismeretek és tárgyak, a hierarchiában legalul pedig – kivétel nélkül mindig a művészeteket találjuk. De miért alakult mindez így, és ki nyer azzal, hogy évtizedek óta ebben a merev struktúrában taníttatjuk a gyerekeinket? – teszi fel a kérdést a kutató. A válasszal sem késik sokat, amikor leszögezi: a közoktatás egyetlen célja, hogy egyetemi professzorokat képezzen. Véleménye szerint a közoktatás a belépő az egyetemekre. Nem más, mint az akadémikus gondolkodás előszobája, amivel nem lenne semmi gond, ha ezen kívül képes lenne még más célokat is szolgálni.

A rendszer egyébként még az ipari forradalom idejéből ered - ekkor kezdődött el az a folyamat, amely végére meghatározóvá vált, hogy munkát csak az kaphat, ki valamilyen „rendes”, mérhető tudással rendelkezik. Abban az érában egyébként valószínűleg ez volt a túlélés záloga, mára azonban ugyanez, a haladás ellenségévé vált. Még pár évtizede is egyértelmű volt, hogy a diplomás ember azonnal el tud helyezkedni - még válogathatott is az állások között. „Ma viszont azt látjuk, hogy az egyetemről a fiatalok mennek szépen haza videojátékozni.” Sir Robinson szerint az akadémiai gondolkodás terjeszkedése hajszolta bele magát abba a végkifejletbe, hogy míg "tegnap még jó volt a Ba egy állás megszerzéséhez, ma már Ma kell hozzá, és ugyanígy: Master helyett PhD-t akarnak".

Újragondolt intelligencia

Az UNESCO adatai szerint az elkövetkező harminc évben világszerte több ember vesz majd részt a közoktatásban, mint a történelem kezdetei óta összesen. Ez a tény jelentős kihasználásra váró potenciált rejt magában, ugyanakkor viszont problematikussá is válhat akkor, ha a közoktatás nem képes megújulni. Újra kell definiálnunk az intelligencia fogalmát, és kiaknáznunk a benne rejlő lehetőségeket. Sir Ken Robinson új humán-ökológiai koncepciónak nevezi ezt, amely során felfedezhetnénk végre, hogy az emberi intelligencia milyen sokrétű. Az akadémikus gondolkodás képessége mellett ugyanis rendelkezünk még többek között vizuális, zenei, mozgási és absztrakciós intelligenciával is. Ebből a sokoldalúságból ma elenyészően keveset használunk, az iskolarendszerek pedig gyakorlatilag nem építenek ezekre.

Az angol tudós még egy igen súlyos megállapítást tesz előadásában, mely szerint az oktatás ugyanolyan mértékben „zsigerelte ki” az emberek agyát, mint ahogyan az emberiség a Földet. És mint ahogyan az utóbbit illetően évek óta konganak a vészharangok, az előbbiről sem szabad megfeledkeznünk, mert a megjósolhatatlan jövő kihívásaival kizárólag friss agyú, kreatív emberek lesznek képesek megbirkózni. Az oktatás elsődleges feladata ezek alapján nem lehet más, mint életben tartani, és fejleszteni a kreativitást.

eduline