Két érmet szereztek az Ifjúsági és Junior Fedett Pályás Atlétika Országos Bajnokságon a Szombathelyi Főiskola SE (SZFSE) versenyzői, amely a fedett pályás szezon lezárása volt az ifjúsági és junior korú atléták részére.
A felkészülési versenyeken mutatott forma és az országos ranglista alapján Vörös Adrienn és Virág Marcell utazhatott döntős reményekkel a versenyre. 800 méteren a 35 ifi fiút hat futamba osztották be, amiből a harmadik futamba kerültek a legjobbak, közöttük Virág Marcell is. A második körben indított iramváltással Kovács Dávid vívta ki a győzelmet. A hármas üldözőboly végéről, szó szerint az utolsó méteren "dobta be" magát a harmadik helyre az SZFSE futója.
Századra azonos időt ért el a szekszárdi Kustos Gergővel. A célfotó hosszas vizsgálata után Marcellt szólították a dobogóra, aki így élete első magyar bajnoki érmét szerezte meg - egyéni csúccsal.
Vörös Adrienn szintén az elitfutamban rajtolt. Kemény iramú futással (64 másodperces első 400 méter) a későbbi győztes Gyürkés Viktóriával együtt elfutottak a mezőnytől. A riválisok, a szekszárdi Ohn Kinga, és a békéscsabai Szikszai Johanna utólag elmondták, abban bíztak, hogy Adrienn nem bírja az iramot és a végén megelőzhetik. Az SZFSE futója azonban "fityiszt" mutatott nekik és fedett pályás egyéni csúccsal másodikként ért célba.
Kívés István edzőtől megtudtuk: "versenyzőim az eredményekért nagyon megdolgoztak a felkészülés során. A fontos versenyen pedig tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel. A sikerekhez a csoportunk többi tagja is nagyban hozzájárult, segítve kettőjüket a kitűzött feladatok kiváló végrehajtásában".
(
www.edupress.hu)