14 éves és 14-szeres milliárdos szeretne lenni

Esélye ugyan van Taylor Rosenthalnak, egy 8,5 milliárdos ajánlatot már visszautasított a startup cégéért.

  • Eduline

Az alabamai Rosenthal egy nagyszerű ötlettel már 14 évesen előteremtené az egyetemi tanulmányaihoz szükséges összeget - írja az Index. Létrehozott egy startup vállalkozást, amely olyan automatákat értékesít, melyekből elsősegély-nyújtáshoz szükséges eszközöket lehet vásárolni, ezt RecMed névre keresztelte el.

A céghez eddig 100 ezer dollárnyi támogatást kapott, és ami érdekessé teszi, hogy már kapott egy 30 millió dolláros felvásárlási ajánlatot, miközben még egyetlen terméket sem adott el. Azonban nem élt a felkínált lehetőséggel, 50 millió dollárhoz, azaz 14 milliárd forinthoz ragaszkodik, hogy az egyetem mellet egy Bentley is beleférjen a büdzsébe.

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra.