Minden állami egyetem munkavállalójának kötelező lesz az oltás
Módosította az Innovációs Technológiai Minisztérium (ITM) a felsőoktatási intézményeknek szóló, a járványügyi helyzetre reagáló ágazati ajánlását.
Módosította az Innovációs Technológiai Minisztérium (ITM) a felsőoktatási intézményeknek szóló, a járványügyi helyzetre reagáló ágazati ajánlását.
Senki nem tudta, milyen komoly lakhatási gondjai vannak a fiatal oktatónak. Története vitát váltott ki az egyetemi oktatók helyzetéről.
Akár jövőre felvételiztek, akár már egyetemisták vagytok, nem hátrány, ha tudjátok, mennyit kereshettek a jövőbeli diplomátokkal, mennyi idő alatt helyezkedhettek el és melyik egyetem adja a legtöbb diplomást.
Erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter ma beszélt a kormányinfón.
Kötelezővé tette dolgozói számára a koronavírus elleni oltást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, amely hibrid oktatásra tér át, online tartják meg az értékeléseket, a vizsgákat és a nyílt napot. A campuson emellett hétfő óta maszkot kell viselni.
A szakemberek szerint a járvány negyedik hullámában már a gyermekek sincsenek biztonságban.
Változtatott az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a hiányzásokra vonatkozó szabályokon a koronavírus-járvány miatt.
Az egyik corvinusos hallgató csoporttársát "vegyi anyag tartalmú folyadékkal" öntötte le az egyik szerdai órán.
A minimálbér emelkedésével a diplomás gyed összege is emelkedik.
A legtöbben nem Magyarországot tartják az ideális munkahelynek.
Hogyan, hol és mikor kell kérelmezni, hogy az iskolára még nem elég érett hatéves plusz egy évig az óvodában maradhasson? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
Fel kell gyorsítani a 3-11 éves gyerekek oltási kampányát - sürgetik Kínában.
Két magyar egyetem is felkerült a Times Higher Education nemrég bemutatott tematikus rangsorára. Mutatjuk a legjobb bölcsészképzéseket kínáló felsőoktatási intézmények listáját.
A szigorú korlátozások bevezetése ellenére súlyosbodik a járványhelyzet az ukrán fővárosban, egyre több gyermek kerül kórházba koronavírus-fertőzéssel.
Egy friss elemzés szerint októberben átlagosan 149 ezer forintot kértek egy albérletért, ami 5,6 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakánál.
A tanárok fizetéséről posztolt Jocó bácsi, azaz Balatoni József töritanár. A téma egy hirdetés kapcsán került elő.
Rengeteg gyereket érnek sérelmek, de az intézményi bántalmazások túlnyomó többsége látens marad, mert a fogyatékossággal élők sokszor fel sem ismerik, hogy bántják őket.
Külföldön tanulnátok, de nem mennétek olyan messzire? Mutatjuk a részleteket.
Elkezdte közzétenni a 2022. májusi érettségi anyagait az Oktatási Hivatal.
A kecskeméti Neumann János Egyetem dolgozói körében 90, a hallgatók között 71 százalékos az átoltottság, ezért további korlátozások bevezetését nem tervezik – közölte az intézmény.