Százmilliárdos vagyont kaphat az Óbudai Egyetem alapítványa

Az alapítványi fenntartásba került Óbudai Egyetem is komoly tőkével gazdagodhat hamarosan, ha az Országgyűlés megszavazza az intézményt érintő törvényt.

  • Eduline

Az Óbudai Egyetem augusztusban döntött arról, hogy a jövőben nem állami, hanem alapítványi fenntartású magánegyetemként működik tovább. Korábban azonban úgy tűnt, hogy az egyetem alapítványa, a Rudolf Kálmán Alapítvány, ellentétben a többi alapítványi egyetemmel, csupán pár üres telket kap az államtól, azonban most úgy tűnik,

a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.-vel, illetve 150 milliárdos pénzügyminisztériumi vagyonrésszel gazdagodhat az alapítvány, amely kuratóriumának Varga Mihály pénzügyminiszter az elnöke

- írta meg a Népszava. A lap szerint mindez az „egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat egyik eldugott pontjából derül ki.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.