Kisbolygót neveztek el a csillagászok Karikó Katalinról

A különleges hírt a Szegedi Tudományegyetem jelentette be.

  • Csík V

A Szegedi Tudományegyetemhez kötődő két csillagász 2002-ben fedezte fel azt az aszteroidát, amely immár Karikó Katalin nevét viseli - írja Facebook-posztjában az egyetem.

 A világhírű biokémikuson kívül további 14 magyar személyiségről neveztek el „űrsziklát” - teszik hozzá. Az 1,5 kilométer átmérőjű „Karikókatalin” 3,7 év alatt kerüli meg a Napot.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.