Alattomos szövődményei vannak a Covidnak a gyerekeknél, jövő héten kezdődik az oltásuk

A koronavírus " alattomos", sok olyan szövődménye van a gyerekeknél, amelyek egy életre elkísérik a betegeket - mondta a Honvédkórház főigazgatója az M1-nek.

  • Eduline/MTI

Wikonkál Norbert Miklós azt mondta: december 13-án kezdődik az 5-11 évesek oltása. Hangsúlyozta: szülőként számára egyértelmű, hogy beoltatja a gyerekeit.

A főigazgató szerint a koronavírus "roppant alattomos", és sok olyan szövődménye van a gyerekeknél, amelyek egy életre elkísérik őket, nem tudnak ezekből tökéletesen meggyógyulni. Példaként olyan kardiológiai problémákat említett, mint a szívritmuszavar.

A szakember szerint azért is nagyon fontos a gyerekek oltása, mert a gyermekközösségek fertőzési gócnak tekinthetők, ahonnan az iskolások, óvodások "hazaviszik" a fertőzést. Megjegyezte: jó lenne, ha a gyermekközösségek magas átoltottságával el tudnák fojtani a járványt. Azoknak az 5-11 éveseknél, akik bizonyítottan átestek a fertőzésen, legalább három hónapot kell várniuk az oltással.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.