Eltávolítják az összes kiállított emberi maradványt a New York-i Természettudományi Múzeumból
Egy törvény értelmében az Egyesült Államok legnagyobb természettudományi múzeumának mintegy 12 000 emberi maradványát kell felülvizsgálnia.
Egy törvény értelmében az Egyesült Államok legnagyobb természettudományi múzeumának mintegy 12 000 emberi maradványát kell felülvizsgálnia.
A pedagógushiány általánosan elismert társadalmi probléma, és gyakori az igazgatókkal szembeni bizonytalanság - többek között ez derül ki a Szülői Hang és a Pulzus Kutató együttműködésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Vádiratot nyújtottak be azzal a sofőrrel szemben, aki Esztergomban egy átkelőhelyhez közeledve nem lassított le az autójával és elgázolt egy kiskorút.
A gyerekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez fordul a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a korábbi Európa-bajnok, Sebestyén Júlia ügyében.
Nem a sofőr ütközhetett neki a kőoszlopnak, hanem egy alkatrész okozhatta a halálos balesetet.
Bár tíz éve nem fenntartója az iskoláknak, az elmúlt években is szervezett külföldi tanulmányutakat a kerületi oktatási intézmények vezetőinek a XVI. kerületi önkormányzat. A legutóbbi nizzai tanulmányúton nemcsak az iskolaigazgatók, hanem a polgármester és helyettesei, fideszes képviselők, irodavezetők is részt vettek.
Mutatjuk a feladatlapokat és a javítókulcsot.
Az orosz igazságügyi minisztérium kifogásolja az egyetem oktatási programjait, amiknek szerinte Oroszország lejáratása a célja.
Korábban a Nobel-díjas fizikus is arról beszélt, hogy amennyiben nem oldódik meg a tanárok helyzete, úgy a jövőben nem lesznek Nobel-díjas kutatói Magyarországnak.
Magyarországon az oktatási intézmények különbözően viszonyulnak ahhoz, hogy a diákok mikor és hogyan használhatják a telefonjukat az iskolában. Van, ahol képernyő-ellenőrzést tartanak, máshol pedig fülest is kérnek, hogy rajzórán hallgathasson zenét a tanuló.
Hoztunk tíz fővárost – Össze tudjátok párosítani az országokkal?
A TikTok közölte, hogy azonnal lépéseket tett a félretájékoztatás ellen, miután az EU figyelmeztette a platformot a Hamász Izrael elleni támadásáról megjelent videókkal kapcsolatban.
Egyre több magyar pályakezdő készül tudatosan a külföldi munkavállalásra.
A nyelvtanulás és a nyelvvizsgázás magas költségekkel jár. Szerencsére viszont akkor is szerezhettek középfokú nyelvvizsga-bizonyítványt, ha nem fér bele a költségeitekbe, hogy nyelvvizsgát tegyetek.
Hétfőn délután több helyen is egy perces néma csenddel emlékeznek meg arról a tanárról, akit pénteken az észak-franciaországi Arras gimnáziumában halálra késelt egy radikális iszlamista, aki az iskola egyik volt diákja.
Még egy tanár távozik, abból a makói gimnáziumból, ahol a három éve "vasalódeszkásként" elhíresült tanár, Vezsenyi László is tanított.
Már javában zajlanak az első írásbeli vizsgák. Mutatjuk, mikor nézhetitek meg a feladatlapok megoldásait.
Így tisztelegnének a két Nobel-díjas tudós előtt.
Rossz állapotú épületek, méltatlan körülmények és kevés gyógypedagógus - a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az EGYMI-k szakmai vizsgálatát kezdeményezte az ombudsmannál a gyerekek jogainak érdekében.
Rishi Sunak miniszterelnök elítélte a diszkrimináció növekedését a szigetországban.