Már hivatalosan is a Miskolci Egyetem a Földes Ferenc Gimnázium fenntartója
Már az új fenntartóval kezdik meg a gimnázium diákjai a tanévet szeptembertől.
Már az új fenntartóval kezdik meg a gimnázium diákjai a tanévet szeptembertől.
A középszintű érettségik mintegy egyharmada nem éri el az 50 százalékot.
Az új rendelet 2024. szeptember 1-jén lép hatályba. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Megijedtetek a sok ismeretlen kifejezéstől és tennivalótól? Egyetemi kisokosunkban mindegyiket megmagyarázzuk, hogy zökkenőmentesen kezdődjön az első egyetemi félév.
Augusztus első hétvégéjén sem maradtok programok nélkül a fővárosban. Összeválogattunk egy kis ízelítőt a felhozatalból.
Az elmúlt öt év legjobb érettségi átlagát érték el a diákok közép- és emelt szinten is kémiából.
200 ezer forintos képzést alig találni, átlagosan 300-400 ezer forintot kell félévente fizetni a tandíjakért. Megnéztük, mennyit kell fizetnie azoknak a frissen felvett hallgatóknak, akik a nappali alapképzésüket önköltséges formában fogják végezni szeptembertől az egyetemen.
Hamarosan fontos dokumentumot kaptok attól az egyetemtől, amire bejutottatok.
Mindössze 17 éves, egyelőre érettségi előtt áll Czifra Bettina Lili, csapattársa viszont az amerikai Nebraskai Egyetem hallgatója.
Hiányzó bizonyítvány, rossz címke - csak néhány példa, ami alapján rosszul számolták több diák pontjait az idei felvételin, akik hiába jelezték a ponthatárhúzás előtt és után is a problémát, az Oktatási Hivatal nem módosította utólag a pontszámukat.
A továbbképzésre a pálinkakészítés iránt érdeklődők jelentkezését várják.
Nem minden egyetem hirdet meg képzéseket, és nem is minden szakot.
Mutatjuk, milyen hivatalos iratokat kell beszereznetek, ha albérlet helyett inkább a kollégium mellett döntenétek.
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolái veszélybe kerültek a NAV-inkasszó miatt.
A 200 méteres hátúszásban aranyérmes Kós Hubert 2022 augusztusa óta az Arizonai Állami Egyetemen tanult és edzett.
A nyugdíjasok foglalkoztatása legjobban az oktatásban bővült 2024 I. negyedévében.
Egy Heves megyei kistelepülésen nőtt fel roma anya és nem roma apa gyerekeként Jónás Szimonetta, aki általános iskolásként azt gondolta, még érettségije sem lesz, idén júniusban viszont diplomát szerzett az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen. Új cikksorozatunkban olyan roma fiatalokat mutatunk be, akik a negatív sztereotípiákat legyőzve kitörtek a szegénységből és diplomás, sikeres emberek lettek.
Kitaláljátok a neve alapján, hogy növényre vagy halra gondoltunk?
Nyilvánosak a 2024-es érettségi vizsgák eredményei. Mutatjuk, hogyan teljesítettek a vizsgázók fizikából.
Letöltendő börtönbüntetést kért egy háromgyerekes anyára, hangoztatta, hogy az iskolában farkastörvények uralkodnak, a szülők panaszai ellenére mégis újabb 5 évre megválasztották a nagycenki iskola igazgatóját. Az ügy nyilvánosságra kerülése után azonban a polgármester és a tankerület is kemény lépésre szánta el magát; az igazgató asszony még egy évig marad az iskola élén, ezt követően nyugdíjazzák.