Balog: szeptembertől emelik a pedagógusok fizetését
Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt - közölte az emberi erőforrások...
Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt - közölte az emberi erőforrások...
A nyugdíjazások mellett több mint hatvan dolgozónak kell távoznia a Pécsi Tudományegyetemről az állami támogatás és a hallgatói létszám csökkenése miatt. Egy kormányzati előterjesztés alapján 17 milliárdot költene a kormány külföldi hallgatók tanulmányainak finanszírozására. Megnéztük, mennyi esélye van a magyar egyetemeknek, hogy bekerüljenek a világ 200 legjobbja közé, és azt is, hogy milyen lesz a 2014-ben megalakuló pedagóguskar. Heti összefoglaló.
Végzett az első olyan évfolyam a rendészettudományi karon, amely teljes egyetemi tanévet töltött el a működését...
Az ösztöndíjak kifizetéséhez meglesznek a szükséges források, azokat még nyáron átutalják az intézményeknek...
Kőolaj helyett banánhéjból készített műanyagot egy tizenhat éves török diák, aki két éven át dolgozott a gyümölcs...
A tervezett hat- helyett akár nyolcmilliárd eurót is fordíthat az Európai Unió a fiatalok foglalkoztatását segítő...
Aszfaltra írt üzenetekkel és plakátokkal tiltakozott a pécsi Középiskolai Hálózat a kormány oktatáspolitikája ellen. A diákok többek között a kötelező erkölcstanoktatás bevezetését bírálták, és reagáltak a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenésére is. A helyi iskolák, a pályaudvar, a kormányhivatal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irodája előtti aszfaltra írták, hogy mit gondolnak a köz- és felsőoktatás átalakításáról. Galéria.
Az egyetemek, főiskolák döntik el, milyen szakokat szüntetnek meg - mondta Klinghammer István a Kaposvári Egyetem...
Január elsejével az állami Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerültek a korábban önkormányzati fenntartásban...
A chilei rendőrség 224 vett diákot őrizetbe az oktatási reformokat követelő tüntetések feloszlatása és az...
Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar felsőoktatást a nagyszerű teljesítmények ellenére súlyos gondok...
A megszokottnál korábban, augusztus 15-ig kell kifizetni a jövő évi tankönyvek árát - hívta fel a szülők figyelmét a tankönyvek terjesztését végző Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Hogyan változott a kiadványok ára az elmúlt években? Infografika.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint minden pedagógusnak részesülnie kell az életpályamodellhez...
Pénteken véget értek a középiskolákban a középszintű szóbeli érettségi vizsgák, és ezzel lezárult a tavaszi érettségi...
A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint az, hogy a könyvtárellátó előre kéri a tankönyvek vételárát a...
A köznevelési államtitkárság arra szólította fel pénteken a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.
Az iskolák államosításának újabb lépése is káoszt okozott: a központosított tankönyvbeszerzésről sokan azt hitték...
Sok gyermek számára csak papíron létezik a tanuláshoz való jog: a fejlődő és gyorsan fejlődő országokban több mint...
Meggondoltátok magatokat, és inkább máshol folytatnátok a tanulmányaitokat? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan lehet másik intézménybe átjelentkezni: júliusban még beadhatjátok a kérelmet.
Megszavazta az Országgyűlés a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásáról szóló törvénymódosítást: a testület 2014-ben alakul meg. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.