Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke (PDSZ) azt javasolja, hogy az a pedagógus, aki nem ért egyet az...

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke (PDSZ) azt javasolja, hogy az a pedagógus, aki nem ért egyet az őt érintő átsorolással, ne írja alá az erről szóló dokumentumot, csak a lap alján azzal a megjegyzéssel, hogy azt átvette, de nem ért egyet a tartalmával.
Mendrey László csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten azt mondta: számtalan jelzés érkezik a PDSZ-hez az átsorolásokkal kapcsolatos problémákról. Hozzátette: akik megkapták, azok közül többen arról számoltak be, hogy a dokumentumból nem derül ki, mennyivel emelkedik a bérük. Pedagógusok jelezték azt is, végzettségtől, szakvizsgáktól, továbbképzésektől, diplomáik számától függetlenül mindenki ugyanabba a kategóriába, a "pedagógus 1-be" kerül.
Mendrey László a kormányzati oktatáspolitikát bírálva azt rosszízű nosztalgiázásnak nevezte, és úgy vélte, már régen túlhaladta az idő. Közölte azt is, pénteken a PDSZ országos választmányának azt fogja javasolni, kezdjék el egy sztrájk szervezését.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.