Könnyen elkéshetsz a vizsgáról, ha erre nem figyelsz
Időben el kell indulnia annak, aki nem akar késni.
Időben el kell indulnia annak, aki nem akar késni.
A koliban a frissesség ellenőrzése különösen hasznos lehet.
Négy hónap múlva startol a 2017-es tavaszi érettségi - ha már most elkezdenétek a felkészülést, az eduline-on minden segítséget megtaláltok. Friss infókra szükségetek is lesz, 2017-től ugyanis több tantárgyból változnak a követelmények és a szabály. Cikksorozatunk második része: matekérettségi.
Állítólag nemes cél érdekében vetkőznek tangára a lányok, minden esetre nagyon népszerűek.
Biztonságosan kerekezel?
Egy horvát középiskolában, Sibenik városban, cenzúrázni próbálták az Anne Frank életéről szóló, Történelem a mának című kiállítást, mert az igazgatónak nem tetszett, hogy a partizánokat pozitív, míg a usztasákat negatív fényben tüntették fel - közölte a helyi sajtó pénteken. A szervezők ezt követően leállították a programot.
A globális felmelegedés vizsgálatában is hasznos eszköz a Dunántúlon az egyetlen ilyen készülék lesz.
Setényi János szerint nem azt kérdezik a diákoktól, amit az iskola tanít, ezért kialakult egy "árnyékgazdaság" az iskola mellett, ami erre felkészíthet.
Még valamivel több mint két hétig, február 6-ig lehet jelentkezni a rezidensösztöndíjakra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.
El szeretnék érni, hogy a kormány vonja vissza az elsietett érettségi szabálymódosításokat.
Élelmiszeripari mérnök és gépészmérnök hallgatók szerezhetnek munkatapasztalatot annak a duális képzésről szóló megállapodásnak köszönhetően, amelyet négy egyetem és a Coca Cola HBC Magyarország írt alá pénteken Budapesten.
Új képzési területekkel bővül a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának (SEK) képzési portfóliója, miután a felsőoktatási intézmény február elsejével integrálódik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szervezetébe - közölte az egyetemi központ rektorhelyettese pénteken az MTI-vel.
A KSH közölte a ropogós adatokat.
Ismét megrendezik a 12-16 éves lányok programozási versenyét.
First ladyként különösen sokat tett az Egyesült Államok oktatási rendszerének fejlődéséért és gyermekközpontúbbá alakításáért.
Ma ér véget a 2016/17-es tanév első féléve a köznevelésben. A tanév rendje szerint az iskolák január 27-ig értesítik a tanulókat és a kiskorú diákok szüleit az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Holnap pedig jön a középiskolai felvételi vizsga.
A hatalmas érdeklődés ellenére is kulturáltan megfértek a diákok a Hungexpo területén tartott oktatási börzén, ahol az egyetemek informatív, sokszor látványos bemutatkozása mellett jó szórakozási lehetőségekből sincs hiány.
Egy remek teszt megmutatja, mennyire tudsz odafigyelni az apró részletekre.
Négy hónap múlva startol a 2017-es tavaszi érettségi - ha már most elkezdenétek a felkészülést, az eduline-on minden segítséget megtaláltok. Friss infókra szükségetek is lesz, 2017-től ugyanis több tantárgyból változnak a követelmények és a szabály. Cikksorozatunk első része: magyarérettségi.
Akinek nincs tanulói jogviszonya, más szabályok szerint jelentkezik.