Majdnem 70 ezer diáknak lesz szombaton nehéz napja - jön a felvételi

Ma ér véget a 2016/17-es tanév első féléve a köznevelésben. A tanév rendje szerint az iskolák január 27-ig értesítik a tanulókat és a kiskorú diákok szüleit az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Holnap pedig jön a középiskolai felvételi vizsga.

  • MTI

A félév vége után indulnak a központi írásbeli felvételi vizsgák, ezeket január 21-én, szombaton tartják.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára január 21-én tartják a vizsgákat, míg a pótló írásbeliket január 26-án. Utóbbit azok írhatják, akik a vizsgán alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

Idén 402 írásbeli vizsgát szervező intézmény van és 514 helyszínen adhatnak számot tudásukról a diákok. A 9. évfolyamos iskolák írásbelijén mintegy 54 200, a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 8000-en, a 8 évfolyamos gimnáziumi írásbelin mintegy 6000-en vesznek majd részt.Ilyen feladatokat kapnak a diákok a szombati középiskolai felvételin

A felvételire külön-külön feladatlapok készülnek az egyes intézménytípusok számára, és a központi vizsgán kívül más írásbelin való részvételt a jelentkezőktől nem lehet megkövetelni.

A 2016/2017. tanévben 182 tanítási nap van, és öt tanítás nélküli munkanappal lehet számolni a tanév június 15-i zárásáig.Ilyen lesz a 2016/2017-es tanév második féléve: szünetek, vizsgák, mérések

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.