Elektronmikroszkópot telepít közel egymilliárdból a Pannon Egyetem

A globális felmelegedés vizsgálatában is hasznos eszköz a Dunántúlon az egyetlen ilyen készülék lesz.

  • eduline/mti
dudás

Pósfai Mihály, a veszprémi Pannon Egyetem oktatója számolt be arról, hogy csaknem 924 millió forintos uniós támogatást nyert a Pannon Egyetem, amelyből egy világszínvonalú infrastruktúra valósulhat meg a tervek szerint egy éven belül.

A kutatók számára nemzetközi jelentőségű tudományos eredmények elérését és ezek publikálását segíti majd a létesítendő laboratórium. A pásztázó elektromikroszkóp az egyetem anyagmérnöki intézetében kap helyet, a transzmissziós elektromikroszkóp és a mintaelőkészítők pedig egy speciális, erre a célra készült épületben működnek majd - közölte.

A Dunántúlon nincs modern elektromikroszkóp, sőt az egész országban is ritka, ezért eddig sokat kellet utazni, ha valaki ilyen eszközt akart használni, emiatt a kihasználtsága is magas lehet - így önfenntartóan tud majd működni.

Elektronmikroszkópos felvétellel akár a sejtalkotókat, vagy még kisebb anyagokat is vizsgálhatnak.

Az egyetemről és más városokból érkező kutatók sokféle tudományos kérdésére is válasz születhet - mondta az egyetemi tanár. Ez annak is köszöngető, hogy az elmúlt 15 esztendőben óriási fejlődésen ment keresztül az elektromikroszkópia. Ma már nem elsősorban a térbeli felbontás javítása a cél, hanem a vizsgálható anyagok és folyamatok körének tágítása - fűzte hozzá Pósfai.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.