A helyed keresed? - Az Educatio kiállításon jártunk

A hatalmas érdeklődés ellenére is kulturáltan megfértek a diákok a Hungexpo területén tartott oktatási börzén, ahol az egyetemek informatív, sokszor látványos bemutatkozása mellett jó szórakozási lehetőségekből sincs hiány.

  • Unyatyinszki György

A valaha volt legnagyobb területű Educatio kiállítását nyitotta meg az Oktatási Hivatal a Hungexpo G csarnokában, ami tekintettel a több ezer középiskolás érdeklődőre teljesen indokolt volt - főleg a tavalyi baki után, ami hatalmas sorban állást és tumultust is eredményezett.

A beengedéssel semmi gondja nem akadt a diákoknak, sem regisztrációra sem karszalagra nem volt szükség, így egyből birtokba vehették a területet. Igazán nagy tömeg a talán csak az hiányzási igazolásokat adó pultoknál alakult ki, de az élelmesebbek ezek begyűjtését csak későbbre hagyták, miután megnézték a főiskolák és az egyetemek képzési kínálatát.

Az intézmények többsége igyekszik lenyűgözni a potenciális jelentkezőket: élő vagy kitömött állatokkal, fegyverekkel, szimulátorokkal, artistákkal és egyedi díszítésű frissen főtt kávéval is előrukkoltak, hogy csak párat említsünk. A legízlésesebb standja személyes megítélésem szerint a Budapesti Metropolitan Egyetemnek volt, de említést érdemel a Pallasz Athéné Egyetem is, amely az MNB és a Mercedes támogatásával a legnagyobb standot alakította ki hallgatói tervezésű autóval és versenyszimulátorral, közvetlenül a színpad mellett. Szomszédságában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sem küzdött helyhiánnyal - ilyen sok ülő katonát amúgy ritkán láthat az ember.

A leghatékonyabb standjai a legnépszerűbb, hallgató létszámban legnagyobb egyetemeknek voltak. Ezeknél nagy showra ne számítsatok - talán nem is ezért mentek -, hiszen a legjobbaknál a képzési kínálatuk nyújtja az igazi reklámot. A PTE és az ELTE közvetlen szomszédsága miatt akadt egy kisebb forgalmi dugó, de rendkívül hatékonyan tudták tájékoztatni a hallgatókat, alig kellett néhány percet várni egy-egy karnál a segítőkre, de említhettük volna az SZTE-t, a DE-t vagy a BME-t is.

Ezekre mindenképp érdemes rákérdeznetek

  • Milyen állásokat vállalhattok az elvégzett szakkal?
  • Milyen felvételi követelményeket kell teljesíteni? (emelt érettségi, nyelvvizsga, alkalmassági, pontszám)
  • Milyen specializációs vagy szakirányos lehetőségek vannak?
  • Milyen gyakorlati kötelességek vagy lehetőségek vannak?
  • Milyen ösztöndíjak igényelhetők vagy szerezhetők meg?
  • Milyen a kollégiumi helyzet?
  • Milyen a hallgatói élet, mennyire közvetlenek a tanárok?

A nap során folyamatosan tájékoztató előadásokat tartanak nektek a színpadnál és néhány elkülönített résznél, így a jelentkezési folyamat fontos részleteiről, a diákhitel igényléséről vagy a megszerezhető ösztöndíjakról is hasznos információkhoz juthattok, de a hallgatói életet könnyítő megoldásokról, álláskeresésről és hallgatói szolgáltatásokról is sok szó esik - kár lenne kihagyni.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.