Mérnökhallgatókat vár a magyarországi Coca-Cola

Élelmiszeripari mérnök és gépészmérnök hallgatók szerezhetnek munkatapasztalatot annak a duális képzésről szóló megállapodásnak köszönhetően, amelyet négy egyetem és a Coca Cola HBC Magyarország írt alá pénteken Budapesten.

  • eduline/mti
Fülöp Máté

A szeptemberben induló képzéseket rögzítő megállapodást a Szent István Egyetem, a Pannon Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem képviselője látta el kézjegyével.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a megállapodás értelmében gépész- és élelmiszeripari mérnök hallgatók duális képzésben vehetnek részt az európai piacon kiemelkedő regionális gyártóbázisként működő dunaharaszti üdítőital-palackozóban.

A nagy múltú vállalat segítségével a hallgatók már egyetemi éveik alatt közvetlen tapasztalatokat és ismereteket szerezhetnek a munka világáról, lehetőségük nyílik a szakmai kompetenciák elsajátítására és gyakorlására. Testközelből ismerhetik meg a csúcstechnológiát képviselő berendezéseket, gyártási folyamatokat - fejtette ki Nagy István, aki kitért arra is: a 2014-2020-as uniós ciklusban a duális képzést, a szakképzés-menedzsmentet és -irányítást érintő, valamint pályaorientációs, tehetséggondozási és tananyag-fejlesztési feladatokra 7 milliárd forint keretösszegű EU-s forrás áll rendelkezésre.

Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, nyolc karuk közül négyen vannak az érintett tárgykörben képzések. Kitért arra is: eddig 12 élelmiszeripari céggel kötöttek megállapodást.

Szabó István, az Emmi felsőoktatási osztályvezetője arról beszélt, a hazai gazdaság további növekedését gátolhatja, ha nincs elegendő jól képzett munkaerő, ezért tartják fontosnak a képzési forma támogatását. Célként jelölte meg a képzések és abban résztvevő hallgatók számának növelését. Olyan uniós pályázat is készül, amely a duális képzéseket támogatja majd, s szeretnék a mesterszakos hallgatók felé is jobban kiterjeszteni - közölte.

Minal Agelidis, a cég vezérigazgatója elmondta: első lépésként harminc tehetséges diáknak kínálnak állást és képzési lehetőséget 3,5 éven keresztül. Kiemelte: egyetlen vállalat sem lehet sikeres anélkül, hogy sikeres legyen abban a közösségben, amelyben működik. Kitért arra: csaknem 50 ezer kereskedelmi partnerük van, a legnagyobb forgalmazó- elosztó hálózatot működtetik Magyarországon, s 24 európai országba exportálnak. A vezérigazgató hangsúlyozta: számos jól képzett szakemberre és tehetséges fiatalra van szükségük, hogy összetett tevékenységüket folytassák.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.