Itt vannak a 2017-es "árak": ennyit kell fizetni az érettségi vizsgákért

Akinek nincs tanulói jogviszonya, más szabályok szerint jelentkezik.

  • Eduline
Shutterstock

Ha már van érettségid, de ismét nekifutnál a vizsgának, esetleg még nem szereztél papírt, de már nem is jársz iskolába, akkor más szabályok vonatkoznak rád, mint a középiskolában érettségizőkre.

Például a jelentkezésért fizetned kell, hiszen csak a tanulói jogviszony idején térítésmentes a vizsga, illetve egy javító- vagy pótló vizsga erejéig.

Minden egyéb esetben a minimálbér 15 százalékát, idén 19 ezer forintot kell fizetni a középszintű vizsgáért, 25 százalékot, azaz 32 ezer forintot az emelt szintűért.

Ha a jelentkezést egy középiskolába nyújtod be, úgy a középszintű vizsga díját a középiskolába kell befizetni. Emelt szintű vizsgajelentkezés esetén a vizsga díját minden esetben az Oktatási Hivatalnak kell befizetni. Akkor is az OH-nak kell fizetni, ha középszintű vizsgára kormányhivatalnál jelentkezel.

Ehhez a kormányhivatalokban lehet kérni egy utalványt, vagy egyszerűbb átultani az Oktatási Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, melynek száma: 10032000-00282637-00000000.

Az idei felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok meg.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.