35 ezer pedagógusra vár vizsga vagy minősítés 2018-ban
Március végéig adhatják le jelentkezési lapjukat a pedagógusok a jövő évi minősítésre - írta a Magyar Hírlap pénteken.
Március végéig adhatják le jelentkezési lapjukat a pedagógusok a jövő évi minősítésre - írta a Magyar Hírlap pénteken.
Ezt állítja a Századvég alapítvány vezető kutatója, és így máris sokkal kevesebb fiatal akarja elhagyni az országot - statisztikailag.
Tizenkét új felhőfajtát - köztük a ritka hullámfelhőszerű zord felhőt - ismert el először hivatalos rendszerezésében a Nemzetközi Felhőatlasz, amely a 19. század óta a felhők azonosításának első számú kézikönyve - adta hírül a BBC News.
Több ezer forintos drágulásra kell számítania tavalyhoz képest annak a szülőnek, aki táborba küldené gyerekét. A nyári táborok ennek ellenére annyira keresettek, hogy már most érdemes foglalni, hogy biztosan legyen hely. A hagyományos rendezvények mellett a katonai kiképzések és a multitáborok keresettek manapság.
Olvasói kérdésre válaszolunk.
Majdnem olyan kínos, mint a hol szeret a cápa.
A világon 2040-re minden negyedik gyerek - nagyjából 600 millió kiskorú - olyan térségben fog élni, ahol a vízforrások "rendkívül szűkösek" - derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentéséből.
Az afgán gyermekek csaknem egyharmada nem jár iskolába, és sokukat munkára fogják, fiatalságuk ellenére besorozzák katonának vagy korai házasságokba kényszerítik - hívta fel a figyelmet a Save the Children nevű nemzetközi segélyszervezet csütörtökön.
Az ombudsman szerint további garanciákat kell illeszteni az iskolai fegyelmi eljárás jogi szabályozásába, a bizonytalanságok ugyanis könnyen vezethetnek visszás esetekhez - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
A babócsai pap kulcscsomóval dobott fejen egy diákot, akit kórházba kellett vinni.
Elég jól lehet majd keresni, ha ez megvalósul.
Idén felvételiztek, de a középiskolai jegyeitek gyengék? Mutatjuk, hogyan szerezhettek mégis elegendő pontot az egyetemi-főiskolai felvételin.
A pénzt sem sajnálja brit kormány, csak legyenek jobbak matekból a diákjaik.
A felkészületlenség a legnagyobb bűn egy állásinterjún.
Az Európai Unió átlagánál nagyobb Magyarországon a betöltetlen álláshelyek száma és a bérköltség növekedése is, mivel a cégek béremeléssel próbálnak alkalmazottakat szerezni - közölte az Eurostat adatai alapján a Világgazdaság csütörtöki számában.
Bár a többi európai országhoz képest évek óta a magyar közoktatásban az egyik legmagasabb a nyelvórák száma, mégsem elég hatékony az általános iskola és középiskola nyelvoktatás - írja az Abcúg.
Japán kutatók szerint a békejelet mutatók ujjlenyomatai leolvashatók fényképekről. Ázsiában ez az egyik legkedveltebb fotópóz a fiatalok körében.
Új, a digitális kompetenciák fejlesztését támogató informatikai kerettantervet készített az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), amelyet hamarosan eljuttat az illetékes hatóságoknak - jelentette be Horváth Ádám, az IVSZ leköszönő oktatási igazgatója egy szerdai háttérbeszélgetésen.
A héten is lesznek régóta várt filmbemutatók a mozikban, ebből szedtünk össze nektek párat. Kíváncsiak vagytok A szépség és a szörnyeteg több országban botrányt kirobbantó feldolgozására? Vagy inkább egy akciófilmet, esetleg vígjátékot néznétek? Mindenkinek tudunk jó filmet ajánlani.
A „Napközis házi feladat” első osztályosoknak szóló kifestője a fogantatástól a születéséig mutatja be, hogy nem a gólya hozza a kisbabát - írja a hvg.hu.