Furcsa látvány a Pont Ott Partin: azt hittétek, csak felvételizők lesznek?

Nem aprózzák el az idei Pont Ott Partin, Rubint Réka tornáztatja meg az idegeskedő (leendő) egyetemistákat. És nem csak őket.

  • Eduline

Nem csak felvételizők várakoznak a Pont Ott Partin, többen jógamatraccal, fitneszruhában érkeztek a Rió Budapest területére, ahol a hivatalos program szerint délután négytől Rubint Réka tart edzést.

Nem hittük volna, hogy bárkinek is van kedve egy esős napon elvegyülni az idegességtől a körmüket rágó felvételizők között, de tévedtünk: tudósítónk jó néhány olyan résztvevőt látott, akik csak a Rubint Réka-foglalkozás miatt jöttek, egyébként egyetlen egyetemre, főiskolára sem jelentkeztek az idén.

A 2017-es felvételi ponthatárok teljes listáját itt nézhetitek meg.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok, a 2017-es felvételi ponthatárokról pedig itt olvashatjátok el legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.