Az összes iskola termeit bekamerázzák, mobilappon nézhetik a diákokat az indiai szülők
Három hónapon belül az összes állami iskolát bekamerázzák Delhiben, India fővárosában - írja a 444.hu.
Három hónapon belül az összes állami iskolát bekamerázzák Delhiben, India fővárosában - írja a 444.hu.
Rétvári Bence államtitkár szerint a magyar oktatás ma rugalmas, személyre szabható, a diákok igényeire épül. A nyilatkozatra sok olvasónk reagált, a többség szerint nem ilyen rózsás a helyzet.
Január 28-án a Kossuth térre vonul a Tanítanék Mozgalom - közölte a szervezet, szerintük ugyanis a kormány egy sor embertelen intézkedéssel nehezíti az oktatás helyzetét.
További tüntetésekre lehet számítani, ha figyelmen kívül hagyják a diákok kéréseit - mondta az ATV-nek Kormos Krisztián, a Független Diákparlament szóvivője.
Hozzátartozik a kérdéshez, hogy az illető 13 éves, és az eredményért a világ legokosabb gyerekének választották.
Szombaton tartják a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáit, azonban a középiskolai, gimnáziumi felvételi jelentkezés nem szombatig tart. Meddig lehet leadni a jelentkezési lapokat?
Az Oktatói Hálózat is támogatja a pénteki "Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" akciót, és arra kérik az egyetemi hallgatókat és oktatókat, hogy ha egyetértenek a demonstráló diákok céljaival, csatlakozzanak a péntek délutáni tüntetéshez.
Lehülyézte és bénának nevezte diákjait egy nyíregyházi tanár, ha a gyerekek nem úsztak elég jól - hangzott el a TV2 Tények című műsorában.
Másfél éve az iskolák, a tanárok és a szülők nagyobb szabadságot kaptak, a tananyagminimum és a diákok maximális terhelhetősége között ők határozzák meg, pontosan mit tanítanak – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Educatio kiállítás megnyitóján. Az államtitkár szerint a mai oktatási rendszer „rugalmas, személyre szabható, a diákok igényeiből indul ki”.
Hogyan jelentkezhetnek hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba azok, akik nem szeretnék ebben az általános iskola segítségét kérni?
Már több mint 11 ezren jelezték a Facebookon, hogy részt vesznek a pénteki "Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" tüntetésen. Igaz, a tapasztalat azt mutatja, az "ott leszek" gombot jóval többen nyomják meg a közösségi oldalon, mint ahányan valóban részt vesznek egy-egy eseményen.
Rövid videót tett közzé Facebook-oldalán a Tanítanék Mozgalom, amely többek között az iskolai honvédelmi intézkedési tervek készítésére és a szakképző iskolák tanárainak nyilatkozási tilalmára reagált.
Sem az osztályfőnök, sem az iskolaigazgató nem tilthatja meg a diákoknak, hogy részt vegyenek egy tüntetésen, és listát sem készíthetnek a tiltakozó tanulókról - hívja fel a figyelmet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Több mint negyvenezer látogatóra számítanak a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon - közölte Maszlavér Gábor, a kiállítás főszervezője.
Bevezetik az országos felsőoktatási kompetenciamérést és bővül a digitális tankönyvtár is az Oktatási Hivatal (OH) kiemelt programjának köszönhetően, amely mintegy kétmilliárd forintos uniós támogatásból 2019 szeptemberéig valósulhat meg - közölte a hivatal.
Mennyire emlékeztek az iskolai földrajzra? Most kiderül, teszteljétek a tudásotokat ezzel a kétperces kvízzel.
Lássuk, hogy mennyire vagytok jók ha a helyesírásról van szó. Nektek hibátlan lenne elsőre is? Most kiderül, teszteljétek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Lássuk, mennyire ismeritek a híres történelmi személyeket. Ebből a kvízből most kiderül. Ti felismeritek őket? Most tesztelhetitek a tudásotokat.
Van, hogy a képek minden szónál többet mondanak. Ez ebben az esetben sincs másképp. Lássuk a felvételi emberi oldalát, a diákok érzéseit és ne feledkezzünk meg a tanárokról sem.
Lássuk, mi a teendő a jelentkezés leadása után. Ugyanis nem ér véget minden, miután leadtátok a jelentkezéseteket. Itt a lista a teendőkről.