Kiborultak a szülők: nagy szigort vezettek be egy brit iskola menzáján

A didcoti Aureus iskolába járó gyerekek szülei kiborultak a drákóinak minősített étkeztetési szabályok miatt.

  • Eduline
MTI Fotó: Kallos Bea

Az iskolában betiltották a csomagolt ebédeket, a diákok a személyzettel együtt ülnek le közösen enni az iskola kantinjába, ahol halal húsból, gluténmentes vegetariánus fogásból, salátából, tésztából vagy bagettből válogathatnak. Az iskolában csak vizet ihatnak a diákok, mert az álláspontjuk szerint „a hidratált agyak jobban tanulnak”.  A halas menüvel pedig az ország kultúrájának a sokszínűségét ünnepelik.

A Daily Mailnek név nélkül nyilatkozó apa elmondta, már gondolkodnak azon, hogy kivegyék az iskolából a lányukat, mert a közeg egyre inkább egy diktatúrához  kezd hasonlítani - írja a hvg.hu. Kifejezetten sértőnek találja, hogy az iskola azt sugallja, hogy a gyerekek egyébként nem ülnének asztalhoz az étkezéseknél, és hogy csak egészségtelen ételeket ennének. Nehezményezik azt is, hogy az iskolának befogadónak kellene lennie, mégis csak egy bizonyos vallás előírásai szerinti menüt kínál (a muszlim halalt).

Az iskola vezetése viszont kitart amellett, hogy az étkezési szabályaikkal az egészséges életvitelre készítik fel a diákjaikat.

Az állam nem tartja helyesnek, ha a diák nem eszik húst

Három évvel ezelőtt rendeletet módosított az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi): az állam nem tartja helyesnek, ha a gyerek vegetáriánus. Szolgáltatót váltott az iskola, továbbiakban nem tudják biztosítani a húsmentes étrendet, csak abban az esetben, ha másnapra gasztroenterológustól hoznak papírt - ilyen hívást kapott egy budapesti szülő gyermeke iskolájából.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.