Mikor lesz a középiskolai felvételi? Minden dátum egy helyen
Mikor írják meg a hat-, nyolc-, négy- és ötosztályos középiskolákba jelentkezők a központi felvételi tesztet, és mikor kapják meg az eredményeket? Itt vannak a dátumok.
Mikor írják meg a hat-, nyolc-, négy- és ötosztályos középiskolákba jelentkezők a központi felvételi tesztet, és mikor kapják meg az eredményeket? Itt vannak a dátumok.
Három fontos dátum, amit nem szabad elfelejteni, hiszen még szeptemberben észben kell tartani.
Szuper kvízzel tesztelhetitek, hogy mennyire ismeritek a felfedezőket és találmányaikat. Hányat találtok el?
Otthon vagytok a zene világában? Melyik előadóhoz tartoznak az alábbi albumborítók? Kitaláljátok?
Egy fiatalnak köszönhetően több százan tanulhatnak idegen szavakat nap mint nap. A békéscsabai Petőcz Gábor amellett, hogy bútorasztalos, szerkeszt egy Facebook-oldalt is.
Erre a hétvégére is összeszedtünk pár filmet, amely nemrég jelent meg a mozikban, és érdemes hétvégén kikapcsolódásként megnézni.
Szeptember 17-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket azok a hallgatók, akik már októberben szeretnének diákhitelt kapni.
A következő kvízzel tesztelhetitek, hogy hogyan álltok az idegen szavak ismeretével. Tudjátok, hogy melyik mit jelent? Használjátok is őket? Lássuk!
Érdekel titeket az informatika, de nem olyan képzés választottatok? Online kurzusok segítségével most elsajátíthatjátok a weboldakészítés alapjait, megtanulhatjátok, hogyan kell kezelni a Photoshopot, sőt még a videóvágásban is profik lehettek.
A fiatal lányokat nem igazán érdekli az informatika, csaknem egynegyedük (23%) még csak azt sem tudja, hogy mi az, derül ki egy friss tanulmányból.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és a világ leggazdagabb embere csütörtökön bejelentette, hogy kétmilliárd dolláros új jótékonysági alapot hoz létre hajléktalan családok segítésére és iskola-előkészító programokra szegényebb közösségek számára.
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) az idei évi általános és pótfelvételi eljárás összesítése alapján 13 százalékkal több elsőéves hallgatót vett fel.
Megkaptátok az idei kötelező olvasmánylistát vagy több oldalas a sillabusz? Ha nem szeretnétek több ezer forintot kifizetni a kötelező olvasmányokért, akkor így spórolhattok a könyveken akár több ezer forintot is.
A cél az lett volna, hogy így tegyék magukat vonzóbbá az amerikaiak körében.
Nyelvvizsgára készültök vagy csak egy jó fordítóprogramot kerestek?
A CEU nem privilégiumokat kér, hanem azt, hogy a kormány írja alá a megállapodást, amely biztosíthatná az egyetem budapesti működését - így reagált az intézmény a külügyminiszter szerdai nyilatkozatára.
Már egy ideje kiadták a magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása - benne jó néhány új szabállyal. Vajon le tudjátok írni helyesen a következő szavakat? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel.
Lecsúsztatok a diplomamentő programról vagy csak felelevenítenétek a középiskolában tanultakat? Esetleg most kezdenétek el angolul tanulni? Itt egy remek könyv, amivel felkészülhettek a nyelvvizsgára.
Több mint 30 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdést adománygyűjtő akcióján - közölte a segélyszervezet.
Július 1-jétől állami alapítású alapítvány tartja fenn a Budapesti Corvinus Egyetemet, amely közhasznú felsőoktatási intézményként működik majd.