Egyetemisták mentorálnak hátrányos helyzetű diákokat szeptembertől

Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.

  • MTI

A "Tanítsunk Magyarországért" egyetemi mentorprogram hétfői debreceni megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a felkészítési kurzusra jelentkező mintegy háromszáz hallgató előtt a program indítását indokolva két tapasztalatot említett. Egyrészt - mondta - a kistelepüléseken élő 14 éveseknek nehéz elhagyni a megszokott környezetüket, "traumát okoz" az iskolaváltás. Másrészt az a nemzetközi tapasztalat, hogy azoknak a diákoknak az eredményei, akiket csak néhány évvel idősebb mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak.

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a program részleteiről elmondta, hogy a részt vevő egyetemisták három-négy 7-8. osztályos diákkal kezdik meg a közös munkát. A programot első körben négy megyében - Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar - 50 kiválasztott általános iskolában indítják szeptembertől. A jelentkező mentorok féléves egyetemi kurzuson készülhetnek fel a "terepmunkára".

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: középiskolásokat is bevonnak a mentorprogramba. A közös tanulás meghatározó élmény mind a középiskolásoknak, mind a kistelepülésen élő általános iskolásoknak, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is fennmaradhatnak - tette hozzá.

A Debreceni Egyetemen négy és fél perc alatt telt be a meghirdetett kurzus, ezért további kettőt indítanak, így csaknem háromszázan vehetnek részt a mentorprogramban - jelezte Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Egyetemisták mentorálnak jövő szeptembertől általános iskolásokat

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. A program része, hogy egyetemisták mentorálnak 7 és 8 osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.