Negyedére esett vissza rendészeti iskolákban tanulók száma az elmúlt években
Öt év alatt közel negyedére esett vissza az ország négy rendészeti szakközépiskolájába jelentkezők száma.
Öt év alatt közel negyedére esett vissza az ország négy rendészeti szakközépiskolájába jelentkezők száma.
Fontos dátum közeleg az általános iskolát választó szülőknek, ugyanis jövő héten lesz az általános iskolai beiratkozás.
Idén mint 112 ezren adták be jelentkezésüket valamelyik egyetemre vagy főiskolára. De hogy alakult a felvételizők száma az elmúlt tizenkilenc évben? Itt megnézhetitek a pontos számokat.
Kiderült, hányan jelentkeztek a 2019-es felvételin egyetemre vagy főiskolára, megjelent a 2018-as gyermekjogi jelentés, újabb felsőoktatási világrangsor jelent meg - ezek voltak a hét legfontosabb oktatási hírei.
Milyen feladatok várnak rátok a középszintű matekérettségin? Mennyi idő áll rendelkezésetekre az egyes feladatsorok megoldásához, hogyan történik a pontszámítás, és milyen segédeszközöket használhattok? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Ötszáz diák tanul majd az épülő debreceni nemzetközi iskolában, az öthektáros területen felépülő campuson.
A zenetanulásnak sok pozitív hatása van, ezeket a gyerekek az iskolában kamatoztathatják – derül ki a Fidelio cikkéből. Mivel a zene fejleszti a bal agyféltekét, ezért azok a diákok, akik már gyermekkoruktól kezdve tanulnak zenét, sokkal jobb nyelvi és logikai készségekkel rendelkeznek, így a nyelvtanórákon is jobban teljesítenek, mint a hangszeren nem játszó társaik.
A következő kvízben az elmúlt évek matematikaérettségi feladataiból válogattunk nektek. Ti hibátlanul megtudjátok oldani a tesztet?
Jól ismeritek a magyar irodalom alakjait és rendszeresen olvastok? Akkor a következő kvízválogatás nem foghat ki rajtatok.
Idén érettségiztek? Vannak hibák, amelyeket érdemes elkerülni a következő hetekben. A legfontosabb tanács? Ne pánikoljatok, de ne is vegyétek félvállról az érettségit.
Az egyéni versmondás világrekordját készülnek felállítani a költészet napján színészek, énekesek, sportolók, előadóművészek, versmondók közreműködésével Budapesten.
Melyek a legnépszerűbb társadalomtudományi szakok a 2019-es felvételin? Hányan szeretnének bejutni kommunikáció- és médiatudomány, szociológia vagy nemzetközi tanulmányok szakra? Itt a teljes lista.
Meg tudjátok oldani ezt az egyszerű fejtörőt? Teszteljétek magatokat.
A mérnökinformatikus a legnépszerűbb informatikai alapképzés a 2019-es felvételi statisztikái alapján, 6500-an jelölték meg a jelentkezési lapon.
A minőségi oktatást mérő lista szerint a legjobb magyarországi intézmény a Szegedi Tudományegyetem - derül ki az új felsőoktatási világrangsor, a Times Higher Education (THE) értékeléséből.
Magyar részvétellel terveznek bevezetni az EU-ban egy élményalapú, digitális technikai eszközre építő, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló új nemzetközi zeneoktatási módszertant.
Ha megvan a megfelelő pontszám a felvételin, akkor előfordulhat, hogy több középiskolába bekerül egy diák? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
A tavalyinál is többen, összesen 24 764-en jelentkeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzéseire, 13 459-en első helyen jelölték meg az intézmény képzéseit – közölte az egyetem.
Szívesen kimozdulnátok a hétvégén? Lássuk, milyen szabadtéri, ingyenes programok várnak rátok Budapesten.
Az országban egyedülálló módon napközbeni gyerekfelügyeletet szerveztek egy szegedi szakközépiskolában azoknak a fiatal szülőknek, akik nem tudtak volna továbbtanulni e nélkül.