Érettségizők a vizsga előtt: a friss adatok szerint 100 ezren várnak válaszra
Ebből az is kiderül, hányan várnak válaszra azzal kapcsolatban, mi lesz az idei vizsgákkal.
Ebből az is kiderül, hányan várnak válaszra azzal kapcsolatban, mi lesz az idei vizsgákkal.
A mai nappal kezdődik az általános iskolai beiratkozás, egy képviselő arról posztolt, hogy meg lesznek tartva az érettségik, Jocó bácsi is megszólalt a digitális oktatással kapcsolatban, hamarosan kezdődik a tavaszi szünet. Összeszedtük a mai nap legfontosabb oktatási híreit.
A távoktatás az egyetemisták számára sem csak játék és mese. A következő beszámolók újabb problémákra világítanak rá, amelyekkel a hallgatóknak nap mint nap meg kell küzdeniük a jelenlegi helyzetben.
Szlovákiban úgy döntöttek, hogy ebben a tanévben nem kaphatnak egyest a diákok, így megbukni sem lehet.
Futótűzként terjed a neten egy országgyűlés képviselő posztja, aki arról tájékoztatta a végzősöket, szülőket és a tanárokat, hogy az érettségi vizsgák meg lesznek tartva a koronavírus járvány ellenére is.
Balatoni József, Jocó bácsi is megírta véleményét a távoktatásról. Nemcsak a rossz tapasztalatokat írja le, hanem a vidám pillanatokat is megemlíti.
Sok diák számára kihívás az otthon tanulás, de főként azoknak a gyerekek, akiknek az iskolában is kiemelt figyelemre van szükségük, mert például tanulási zavarral, figyelemzavarral küzdenek. Gyarmathy Éva, pszichológus most nekik szeretne segíteni.
Van olyan ország, ahol már biztos, hogy elmaradnak a 2020-as érettségi vizsgák, míg egyes helyeken kivárják a húsvétot. A magyar kormány szerint nálunk azonban már a héten megszületik a döntés: mi lesz az érettségi vizsgákkal?
A távoktatás még a jól ellátott fővárosi iskolákban sem zökkenőmentes. Ott pedig, ahol a hó vége felé eladják az okostelefont, hatványozottak a problémák. Sok helyen képtelenség lesz végigvinni a tanévet - újabb beszámoló azokról, akiknek nem kifejezetten gördülékeny a távoktatás.
Ez hét már nem lesz teljes tanítási hét, ugyanis csütörtöktől elkezdődik a 2020-as tavaszi szünet.
A koronavírus-járvány miatt bezártak az iskolák, a jobb helyzetben lévő diákok számítógép mellett, Facebook-csoportokat használva, a tanárok internetes jelenlétével folytatják a tanulást. De hogyan oldják ezt meg a hátrányosabb helyzetű tanulók?
Fontos dátum a mai az általános iskolát választó szülőknek, ugyanis mától kezdődik a beiratkozás. A koronavírus járvány miatt minimális személyi kontaktus mellett a szülők e-mailben, telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.
Vajon hogyan élik meg a távoktatásra való átállást az elsős kisiskolások, akik éppen most hagyták ott az óvodát, még szokják az iskolai szabályokat és írni, olvasni tanulnak? Általános iskolás tanárnőkkel beszélgettünk.
Az idei Friss Hús Budapest rövidfilmfesztivált is el kellett halasztani a járvány miatt. A szervezők azonban nem szerették volna, hogy a közönség filmek nélkül maradjon, ezért online mutatnak be néhányat a korábbi évek nyertes alkotásaiból.
Hétfőtől Mozogj otthon! címmel gyógytornászok tízperces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget a közmédia több csatornáján.
Angolból már van nyelvvizsgátok és szívesen belekezdenétek a németbe? Ezzel az ingyenes appal mind a két nyelvet gyakorolhatjátok vagy akár el is kezdhetitek az alapoktól.
A távoktatásra való átállás most nehezíthette a szakdolgozatot írók helyzetét is, leginkább a jó időbeosztáson múlhat a leadásig sok minden. Itt van néhány hasznos tipp, ha még hátravan az utolsó nekifutás.
Az idei általános iskolai beiratkozás április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes iskolákban, április 28-áig pedig - hivatalból - a körzetes iskolákba való beíratás is megtörténik. De milyen dokumentumokat és nyilatkozatokat kérhetnek az iskolák? Itt a lista.
Még mindig nincs döntés az idei érettségiről, de az új tankönyvjegyzék már megjelent a héten. Az egyetemisták számára sem egyszerű a távoktatás, ráadásul úgy néz ki, hogy a végzős hallgatóknak a szakdolgozatukat is online kell majd megvédeniük, és újabb hat egyetemre vár átalakulás. Ezek voltak a hét legfontosabb hírei és cikkei.
Vannak, akik már korábban megszerezték a nyelvvizsgát külföldön és szeretnének érte plusz pontot kapni a felvételin. Vajon van lehetőség a jelenlegi helyzetben a nyelvvizsgák honosítására? Itt van minisztérium válasza.