Több egyetemen is tolódik a vizsgaidőszak

Hogyan alakul a félévzárás az egyetemeken? Valószínűleg több intézményben várható csúszás, főként a gyakorlati vizsgák miatt.

  • Eduline

A Semmelweis Egyetem meghosszabbította a gyakorlat teljesítésének és a gyakorlati vizsgák zárásának lehetőségét - tudta meg a hvg.hu az egyetem sajtóosztályától. Kiderült, több intézmény is hasonlóan cselekszik.

Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája sajtófőnöke azt mondta a lapnak, Debrecenben, Pécsen, Szegeden és Budapesten is arra készülnek, hogy a nyáron - leginkább az első hetekben - bepótolják a gyakorlati képzéseket, ezért több helyen csúszni is fog a vizsgaidőszak.

A Szent István Egyetemen az elmaradt gyakorlatok pótlását például augusztus végére tervezik. A rektor szerint a hallgatók érdekét szem előtt tartva ebben a félévben több gyakorlatnál is enyhítettek a követelményeken, hogy le tudják zárni a rendkívüli félévet, ezeket fogják bepótolni a nyár végén - írják.

Az egyetemi távoktatás másik komoly hozadéka - derül ki a cikkből - az, hogy a távoktatás ne maradjon kampányjellegű, hanem az oktatás szerves részévé válhasson. Ezzel a Magyar Rektori Konferencia már komolyan foglalkozik - teszik hozzá. Az pedig, hogy pontosan mi lesz szeptembertől, majd csak a félévzárás után, később derül ki.

Közeledik a félév vége - idén is átsorolhatnak állami képzésről önköltségesre?

Hamarosan véget ér a 2020-as tavaszi félév az egyetemeken, elkezdődnek a vizsgák és mindenki megtudja, milyen eredménnyel zárja majd a távoktatást. De mi lesz az idei átsorolásokkal, erre is hatással van a vírushelyzet? Összeszedtünk mindet, amit a félév végén tudnotok kell.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.