„Az SZFE-n 2001 óta folyik filmdramaturgok és forgatókönyvírók képzése”
Az SZFE közleményben reagált arra a kijelentésre, hogy az egyetemen nincs forgatókönyvíró-képzés.
Az SZFE közleményben reagált arra a kijelentésre, hogy az egyetemen nincs forgatókönyvíró-képzés.
Egyelőre úgy néz ki, a kormány továbbra is arra készül, hogy hagyományos rendben kezdődhet meg az új tanév szeptemberben. Viszont azt, hogy ez így is marad-e, vagy esetleg megint lesznek majd iskolabezárások, még nem lehet tudni. Éppen ezért igyekeznek minden eshetőségre felkészülni. De mit jelent ez a sajátos nevelésű igényű (SNI) tanulókra nézve?
Idén gyerekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 ezer forint között mozgott - közölte a Vatera online piactér online kérdőíves felmérése alapján kedden az MTI-vel.
A brit oktatási miniszter szerint a koronavírus iskolákban történő terjedésére nincs sok bizonyíték.
Az, hogy bekerültetek az egyetemre és ingyenes tanulhattok ősztől még csak egy lépés. Ezt a helyet meg is kell tartani. Mutatjuk, hány kreditet kell elvégeznetek szemeszterenként, hogy ne soroljanak át önköltséges képzésre.
Legalábbis a Magyar Nemzet szerint a kormány a hagyományos iskolakezdésre készül, de ha kell, "rendeleteket is hoznak majd".
Fontos már az első félév előtt tudni, hogy azok akik ingyenesen tanulnak az egyetemen pályázhatnak tanulmányi ösztöndíjra. De mi kell ahhoz, hogy megfeleljetek a követelményeknek? Mutatjuk, az erre vonatkozó szabályokat.
6500 km utazás után ért partot az a palackposta, amit egy amerikai iskolás lány tavaly indított útjára.
Angliában sok diák, aki nem tudott dolgozni a karantén ideje alatt, most eladja személyes dolgait, hogy fizetni tudja a bérleti díjat és a többi költséget.
A szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz. Erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért - derült ki a Budapest Bank megbízásából az Ipsos Instant Research által készített legfrissebb kutatásából.
A Színház - és Filmművészeti Egyetem hallgatói továbbra is tiltakoznak az egyetem szervezeti átalakítása miatt.
Az már biztos, hogy szeptember elsején elkezdődik a tanév Szerbiában és Izraelben, de a tervek szerint nem minden nap és nem mindenki járhat majd be személyesen az órákra.
Már rengetegszer írtunk róla, hogy változások lesznek szeptembertől a szakképzésben. De mit is jelent ez pontosan? Mire kell számítani annak, aki szakmát szeretne tanulni? Mutatjuk.
A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke hétfőn.
Képet posztolt a diák a zsúfolt iskolai folyosóról, felfüggesztették.
A Szent István Egyetem is alapítványi fenntartásba kerül január elsejétől, de a megbízott rektor szerint ez akár évekig eltarthat és akár szakok megszűnésével is járhat.
Felkészültek az egyetemi kollégiumok, hogy szeptembertől újra fogadják a hallgatókat - írja a Magyar Nemzet.
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák a tanévkezdéssel kapcsolatban, azonban hivatalos állásfoglalást vagy támpontokat még nem kapnak.
Tegnap éjfélig lehetett jelentkezni a 2020-as pótfelvételire. Hamarosan az is kiderül, hogy kit melyik szeptemberben induló felsőoktatási képzésre vettek fel. De mikor érkezik a felvételi határozat az intézményektől? Fontos kérdésre válaszolunk.
Mindig elolvastátok a kötelező olvasmányokat, vagy csak a rövidítetteket lapozgattátok? Lássuk, mennyire emlékeztek még az egyik legnépszerűbb kötelezőre, az Egri csillagokra.