Tüntetés az oktatásért - újra demonstrációt szerveznek az SZFE elé

Az esemény Facebook-oldalán eddig közel kétezren jelezték, hogy ott lesznek.

  • Eduline

Ezen felül több mint hétezren érdeklődnek a mai esemény oldalán.

Álljunk ki együtt mindazokért, akik nem tudnak kiállni magukért! Legyünk hangosak azokért, akik hangját nem hallják meg a Parlamentben! Legyünk minél többen péntek este 17:30-kor gyülekezzünk az SZFE előtt a Vas utcában és 18 órától hallgassuk meg közösen felszólalóinkat

- olvasható a leírásban. A felszólalók és fellépők között többek között ott lesz Bródy János és a NoÁr, de a tervek szerint megszólal L. Ritók Nóra is.

Nem ez az utolsó

Vasárnap délutánra élőláncot szerveznek a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem és a Parlament közé – jelentették a diákok tegnap. Készítettek egy úgynevezett Carta Universitatis-t, ami lényegében arról szól, hogyan képzelik el az egyetem jövőjéről szóló párbeszédet.

A megmozdulás során ezt akarják kézről kézre adva eljuttatni a Parlamentig vasárnap. Az élőlánc érinti majd az ELTE bölcsészkarát és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet is. A színművészetisek szerint ötezer emberrel megvalósítható a kezdeményezésük.

Új akcióval készülnek a Színművészetisek: élőlánc az SZFE-től a Parlamentig

Erre ötezer emberre lenne szükség vasárnap délutánra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.