Tanévkezdés óta 22 francia iskolát zártak be a fertőzésveszély miatt

Három nappal a tanévkezdés után a koronavírus-fertőzés veszélye miatt Franciaországban 22 oktatási intézmény van zárva a 60 ezerből - mondta pénteken Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter, aki szerint ez egy viszonylag alacsony szám.

  • Eduline/MTI

A tárcavezető az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban jelezte, hogy a bezárt intézményeken kívül jelenleg 120-130 osztályban is szünetel a tanítás, miután koronavírusos esetet tártak fel, de a szám mindennap változik. Kiemelte, hogy naponta 250 gyanús esetet vizsgálnak ki az egészségügyi hatóságok az oktatási intézményekben.

A gyanús esetek többsége iskolán kívüli körülményekhez köthető, a fertőzés általában az iskolakezdés előtt történt - hívta fel a figyelmet a miniszter.

Jean-Michel Blanquer emlékeztetett arra, hogy az eljárás minden esetben ugyanaz: a koronavírussal fertőzött embert elkülönítik, és akár tanuló, akár tanár, megkérik, hogy maradjon otthon. Ezt követően az illetékes hatóságok a fertőzött minden kapcsolatát feltárják, mindenkin elvégzik a koronavírus-tesztet, és megteszik a szükséges intézkedéseket. "Ha egy iskolában több mint három pozitív Covid-19-eset van, akkor általában az egész intézményt bezárják. A hatóságok rugalmasan és megkülönböztetett módon járnak el, mert minden eset egyedi" - hangsúlyozta a miniszter.

A bezárt osztályok a digitális oktatásra állnak át. Az oktatási miniszter azt is jelezte, hogy amennyiben a koronavírus-járvány második hulláma alatt tömegesen be kell majd zárni az iskolákat, a szülőket támogatni fogja az állam annak érdekében, hogy otthon tudjanak maradni a gyerekekkel. 

Korábban már arról is beszámoltunk, hogy az olasz iskolák szigorú maszkviselési szabályokkal indulnak, Madridban pedig minden tanárt tesztelnek tanévkezdés előtt.

Egy héttel elhalasztották az iskolakezdést Görögországban

Görögországban egy héttel, szeptember 7-ről 14-re halasztották az iskolakezdést. Níki Keraméosz görög oktatási és vallásügyi miniszter keddi indoklása szerint így akarják csökkenteni a nyaralásból nemrég hazaérkezők általi koronavírus-fertőzés esélyét.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.