Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az este folyamán többen is felszólalnak majd az SZFE Vas utcai épülete előtt tartott megmozduláson.
Cikkünk folyamatosan frissül
Ismét elhangzott a hét dala. Ti is fejből tudjátok már a szöveget?
L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány elnöke a tüntetésen elmondta, nem egyszerű a hátrányos helyzetű diákokkal dolgozni, főleg most. A napokban ugyanis kiderült, az alapítvány állami támogatása 17 millióról 8,5 millióra csökken. Azóta gyűjtésekből és adományokból összegyűlt a kiesett támogatás - mondta el L. Ritók Nóra. Hasonlóan jártak, a korábban szintén felszólaló Iványi Gábor iskolái az Emmi szerint nem térül meg az, amit az elmúlt másfél évtizedben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeire fordítottak.
Közben a vasárnapi élőlánc is szerveződik. Az SZFE Hallgatói Önkormányzata közzétette a tervezett útvonalat:

Délután kaptuk a hírt, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről. A tüntetésen azonban az egyetem hallgatói önkormányzatának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a hírekkel ellentétben egyelőre ő még nem fogadta el a meghívást. Ma este döntenek róla.
Jelenleg Bródy János zenél a színpadon, és gyűlnek az emberek:


A tüntetésre délutánig több ezren jeleztek vissza Facebookon, hogy ott lesznek.
Álljunk ki együtt mindazokért, akik nem tudnak kiállni magukért! Legyünk hangosak azokért, akik hangját nem hallják meg a Parlamentben! Legyünk minél többen péntek este 17:30-kor gyülekezzünk az SZFE előtt a Vas utcában és 18 órától hallgassuk meg közösen felszólalóinkat
- olvasható a leírásban. A felszólalók és fellépők között többek között ott lesz Bródy János és a NoÁr, de a tervek szerint megszólal L. Ritók Nóra is.
Egyeztetést kezdeményezett a rektori konferencia és a HÖOK a Színművészetiről
Most jött a hír, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.