Kezdődik az egyetem: ennyien tanulnak szeptembertől a legnépszerűbb szakokon

A legtöbb egyetemen szeptember 7-én indul az őszi félév. Megnéztük, hányan kezdik a szemesztert a legnépszerűbb képzéseken.

  • Eduline

Arról, hogy pontosan mikor kezdenek az egyetemek, itt írtunk. Azt pedig, hogy milyen formában indul majd a tanítás, itt írtunk bővebben.

Idén összesen 91 460-an jelentkeztek felsőoktatásba. Az általános eljárás számai alapján ősztől 68 112-en kezdhetik el a felsőfokú tanulmányaikat. Ez több mint tízezerrel kevesebb a tavaly felvettek számánál - akkor 78 980 diáknak lett sikeres a felvételije. Idén állami ösztöndíjasként 55 521-en tanulhatnak tovább, és 12 591 hallgatónak tandíjat kell fizetnie. Ezen felül a pótfelvételiben augusztus 9-ig 9556-an jelentkeztek a felsőoktatásba, közülük 6596-an kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben.

Azt már korábban megírtuk, hogy egy-egy egyetemre hányan kerültek be és milyen szakra a legtöbben, de most lássuk az összesített listát. Amiből kiderül, hogy a legnépszerűbb alapszakokon összesen hányan kezdik az egyetemet a következő hetekben.

KépzésJelentkezőkFelvettek
gazdálkodási és menedzsment8907 

 3213

kereskedelem és marketing6498 

 1868

pszichológia5133

 1335

mérnökinformatikus4874

 2295

turizmus-vendéglátás4399

 1394

ápolás-betegellátás4239

 2228 

programtervező informatikus3762

 1577

pénzügy és számvitel3453

 1437

gazdaságinformatikus3347

 1437

kommunikáció- és médiatudomány3107

 1093

Egyes szakoknál jól látszik, hogy hatalmas volt a túljelentkezés. Pszichológia szakon több mint háromszoros volt a túljelentkezés. A többi szaknál is jó pár száz fővel, sokaknál inkább majdnem ezer diákkal több jelentkezett, mint ahányat felvettek. Pedig ezek a számok együtt jelentik az önköltséges és az államilag támogatott képzésre felvettek számát.

Így igényelhettek új diákigazolványt az egyetemen: teendők lépésről lépésre

Jövő héten a legtöbb egyetemen elindul az őszi félév, úgyhogy nem hiányozhat az egyik legfontosabb kellék, a diákigazolvány sem. Ha elsőévesek vagytok, fontos, hogy a középiskolás diákigazolványotokat már nem sokáig használhatjátok. Mutatjuk, hogy mit kell tennetek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.