Lannert Judit: megkezdtük az egyetemi alapítványi rendszer átalakítását

A miniszter bejelentette: megnyíltak a pályázatok a felsőoktatási intézményeket fenntartó alapítványok kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságaira.

  • Eduline

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium korábbi vállalásának megfelelően nyílt pályázatot hirdetett a felsőoktatási intézményeket fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA-k) kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságaira

– írja Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-posztjában. A jelentkezők július 18-ig adhatják be pályázatukat, a minisztérium az elbírálást az érintett felsőoktatási intézmények szenátusainak bevonásával fogja megtenni.

Az elmúlt időszakban megkezdett szakmai egyeztetéseket az egyetemek vezetőivel, a hallgatói szervezetekkel, a szakszervezetekkel és a felsőoktatás szereplőivel a jövőben is folytatjuk a magyar egyetemek jövőjéről

– írja a miniszter, hozzátéve, hogy a következő egy évben még fennmarad a KEKVA-rendszer annak érdekében, hogy az egyetemek működése stabil és kiszámítható maradjon. Kiemelte: a cél az, hogy az egyetemek irányításában egyaránt érvényesüljön az alkalmasság, az átláthatóság és az intézményi közösségek véleménye.

Lannert Judithoz kerültek az egyetemeket fenntartó kekvák alapítói jogai

A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.

Nyitókép: Facebook / Lannert Judit

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.