Ezeket a feladatokat érdemes megcsinálnotok az egyetem kezdete előtt

Hamarosan elkezdődik az egyetemi élet, és gólyaként számos teendőt érdemes még elintéznetek, hogy a félév gördülékenyen indulhasson számotokra.

1. Ügyintézés

Ha kollégiumi helyre vagy szociális támogatásra pályáztok, számos dokumentumra lesz szükségetek, például hatósági bizonyítványra vagy a lakcímen élők havi jövedelmének igazolására. Ezek beszerzését érdemes még augusztus végén elintézni, hogy az első tanítási héten ne az adminisztráció vegye el az értékes időtöket.

Új diákigazolványra is szükségetek lesz, aminek igényléséhez első lépésben a NEK-adatlapra lesz szükségetek: így igényelhettek diákigazolványt az egyetemen

2. Beiratkozás

Tájékozódjatok előre a beiratkozás folyamatáról, hogy minden szükséges dokumentum nálatok legyen, amelyre szükségetek lehet. Amennyiben személyesen nem tudtok részt venni a beiratkozáson, meghatalmazhattok valakit, aki eljár helyettetek. A szükséges iratokról és a további részletekről az egyetem hivatalos honlapján találtok bővebb információt.

Így kezdjetek neki a Neptunnak, mielőtt elkezdődik az őszi félév az egyetemen

3. Könyvtárbérlet

A könyvtárak az egyetemi tanulmányok elengedhetetlen részei. Nemcsak a tanuláshoz nyújtanak ideális környezetet, hanem anyagilag is kifizetődőek: az órákhoz szükséges tankönyvek gyakran több tízezer forintba kerülnek, miközben a diákigazolvánnyal váltott könyvtárbérlet csupán pár ezer forint. A nagy forgalom elkerülése érdekében érdemes már augusztusban felkeresni a választott könyvtárat, és előre kiváltani a bérletet.

4. Szaktársak keresése

Csatlakozzatok az egyetem, a kar vagy a szakotok közösségi oldalaihoz. Így előre megismerhetitek a leendő szaktársakat, és az első napra nem marad „ismeretlenekkel teli” érzés, hanem könnyebb lesz a beilleszkedés.

Erre vigyázzatok a tárgyfelvételnél, ha nem akartok pluszban fizetni

5. Lokáció felmérése

Ha kollégiumban vagy albérletben fogtok lakni, ellenőrizzétek, hogy tisztában vagytok-e a közlekedési lehetőségekkel. Az előzetes tervezés segít elkerülni a stresszes reggeleket, és biztosítja, hogy mindig időben érjetek az órákra.

Érdemes előre kinézni néhány kávézót vagy étkezőt az egyetem környékén, hogy ha két óra között több szabadidőtök adódik, ne kelljen tanácstalanul bolyongani, és már előre tudjátok mit szeretnétek enni vagy inni.

6. Alapvető felszerelések beszerzése

Gondoskodjatok róla, hogy az első napokra minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon. Egy füzetet meg tollat akkor is érdemes beszerezni, ha laptopon akartok majd jegyzetelni. Így a fontos információkat azonnal fel tudjátok írni.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.