Varga-Bajusz Veronika szerint a Pannónia "fényévekkel jobb, mint az Erasmus"

A KIM felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmagyarázta azt is, hogy miért.

Varga-Bajusz Veronika a TV2 Mokkában úgy fogalmazott az MTI tudósítása szerint, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram a modellváltó, megújult intézmények számára kidolgozott program "fényévekkel jobb, mint az Erasmus", ugyanis olyan problémákra kínál megoldásokat, amelyekre a korábbi évek óta nem tudott reflektálni.

A rendszer időben rugalmasabb, bevezették a teljes kreditelismerést - azaz nem jár automatikus csúszással, ha valaki nemzetközi mobilitásban vesz részt -, emellett az ösztöndíjak összege is nagyobb. Míg az Erasmusban négy hónapra mintegy egymillió forintot kap az ösztöndíjas például egy németországi út esetén, addig a Pannóniában azért 1 millió 600 ezer forintot

–  jegyezte meg az államtitkár.

Az Eduline-on korábban beszámoltunk arról, hogy ennek ellenére a Pannónia Program nem túl népszerű a diákok körében, ugyanis a tervezett 8 ezer képest 2024 augusztusában több mint 200, szeptemberben pedig több mint 500 magyar egyetemi hallgató kelt útra a program keretében.

Hogy a Pannónia Program nincsen egy súlycsoportban az Erasmussal az is bizonyítja, hogy Hankó Balázs Kulturális és Innovációs Miniszter még az ősszel azt nyilatkozta; 2024 nem telhet el úgy, hogy nem találnak megoldást az Erasmussal kapcsolatos problémákra.

 

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.