Túl a nyolcszázon: nemcsak könyvet, hanem könyvtárost is lehet kölcsönözni az SZTE-n

A "kikölcsönzött könyvtáros" sokat segíthet a szakdolgozat írásánál.

  • Rodler Lili

2017-ben Magyarországon elsőként a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárában hozták létre az innovatív új generációs modellt, a „Kölcsönözz ki egy könyvtárost” programot– fogalmazta meg az egyetem a sajtóközleményében.  Azóta ez a modell már több hazai egyetemi könyvtárban is kiépült.

A cél a közvetlenebb kommunikáció elérése volt, és a korral való haladás, így a korábban említett pult szimbolikus eltüntetésével felszámolták azt a határt, ami elválasztja a hallgatókat a könyvtárosoktól. Így szabadabban tudnak érdeklődni, az egyes szakirodalmak elérhetőségéről.

Kiss Márta könyvtáros, és a program egyik felelőse megemlítette, hogy eleinte nem igazán tudták megítélni, hogy a hallgatók vajon azt várják-e majd tőlük, hogy kész anyagokat nyújtsanak nekik, ahelyett, hogy támogatást és segítséget adnának a megfelelő szakirodalom megkeresésében. A folyamatosan növekvő jelentkezők száma az évek során, viszont elég bizonyíték volt arra, hogy lássák a megálmodott modell működik. A hallgatok ráéreztek arra, hogy empatikus és hatékony segítséget kapnak a kutatásaikhoz, főleg azoknak az elindulásához.

Nem hiába érte el idén a program a 800-ik regisztrációját.

Ennek értelmében a szolgáltatás a következőképpen épül fel: „a munka mindig a szakdolgozóé, a könyvtáros a lehetőségeket mutatja meg. A szolgáltatás alapja az SZTE Klebelsberg Könyvtár adatbázisaiban, e-folyóirataiban, nyomtatott gyűjteményeiben való tájékozódás. A tanácsadás jelentős részét az elektronikus elérések feltárása, az e-forrásokban való keresés teszi ki. Ez olyan terület, amelyhez könyvtárinformatikai elektronikus tananyag is elérhető.”

A jelentkezés előtt a könyvtárosok mindenképp azt tanácsolják, hogy a hallgatók gondolják át a szakdolgozattal kapcsolatos pontos kérdéseiket.

„A Kölcsönözz ki egy könyvtárost! szolgáltatás az SZTE képzési területeinek széles skáláját fogja át; a természettudományok, a bölcsészet, a jogtudomány, a mérnöki, az orvostudomány vagy akár a sport területén készülő témával is lehet jelentkezni. A konzultáción a könyvtárosok kérésre azt is megvizsgálják, jó volt-e a módszer, amellyel a hallgató irodalmat keresett, és megfelelően hivatkozott-e forrásaira.” – írta meg az SZTE.

A „Kölcsönözz ki egy könyvtárost” szolgáltatásra egész évben lehet jelentkezni, az egyetem könyvtárának weboldalán, ahol személyes és online találkozást is kérhetnek. Az SZTE közleményébe azt is jelezték, hogy „a szolgáltatás szokásos nyílt napját március 4-én délután tartja meg, amelyen a könyvtárosok laptoppal kiülnek az aulában elhelyezett asztalok mellé és ott várják a hallgatókat”.

 

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.