Akár 15 ezer eurót is nyerhetnek az egyetemisták az EELISA-pályázattal

A támogatásokat olyan innovatív és interdiszciplináris ötletekre fogják kiosztani, amelyek segítik a kihívásalapú tanulást.

Meghirdette ötödik pályázatát az EELISA szövetség a felsőoktatási közösségek támogatására – írja a BME.

A BME alapító tagságával 2020-ban létrejött szövetség 10 európai egyetemet foglal magába, ami az egyetemek közösségi és tudományos összefogására ösztönzi a hallgatókat, oktatókat és kutatókat. Az idei pályázaton erre ezúttal összesen 140 ezer eurónyi támogatást szánnak.

Pályázatonként legfeljebb 15 ezer eurót osztanak majd ki innovatív és interdiszciplináris ötletekre, amelyeket a tanulási innováció és a megvalósíthatóság alapján értékelik.

Elsősorban azokat a pályamunkákat díjazzák, amelyek segítik a kihívásalapú tanulást, hozzájárulnak az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak eléréséhez. Emellett fontos, hogy minden projektnek hibrid vagy online tevékenységnek kell lennie és 2025. június 1-je után kell megvalósulnia.

A jelentkezéseket március 15-ig lehet benyújtani, amit február 14-én egy Zoomos-megbeszélés előz meg. Itt a jelentkezők feltehetik az esetleges kérdéseiket a szervezőknek. Február 18-án pedig a BME szervez online tájékoztatót.

A hivatalos kiírást ide kattintva tudjátok megtekinteni.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.