Átlagosan 16 ezer forintot is elkérhetnek, ha az utolsó pillanatra hagyjátok a szakdolgozat bekötését

Tudtátok, hogy akár gerinc aranyozást is kérhettek a bekötött szakdolgozatra?

A magyar egyetemek szakdolgozat-benyújtási követelményei intézményenként és szakonként eltérhetnek. Az elmúlt években egyre többen tértek át az elektronikus beadásra, ami főként a Covidnak köszönhető. Azonban néhány helyen továbbra is kérik a szakdolgozat fizikai formában történő leadását.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 2024/25. tanév őszi félévében kizárólag elektronikus úton, a Neptun rendszeren keresztül kérte a szakdolgozatok benyújtását. Ezzel szemben a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán - a digitális formátum mellett - két példányban kell benyújtani a végzős hallgatóknak a szakdolgozatot.

Fontos, hogy ne halasszátok a köttetést az utolsó pillanatra

A szakdolgozat beköttetésének költsége több tényezőtől függ, ilyen például a kötés típusa, az elkészítési határidő, a nyomtatás (fekete-fehér vagy színes), valamint az oldalszám.

A hagyományos műbőr borítós kötés ára általában 5000 forinttól kezdődik, ha normál (bolttól függően 1-3 nap) elkészülési idővel kéritek. Időszűkében azonban akár már pár órán belül is megvan a nyomtatás, ennek azonban borsos ára lehet.

Az azonnali kötés a legtöbb helyen átlagosan 8000 ezer forintba kerül. Ehhez hozzá jöhet még pár ezer forint, ha módosítani szeretnétek a sablon kinézeten. Így egy gyors kötésért akár tízezer forintot is otthagyhattok. Nem beszélve arról, ha a szakdolgozatot két példányban kell leadnotok, abban az esetben már 20 ezer forintot is ki kell fizetnetek érte.

Extrákat is kérhettek

Ha időtök, de legfőképp a pénzetek is engedi, akkor kifejezetten egyedi megjelenést is kérhettek. Általában ugyanis a borítónak a színét és textúráját is kiválaszthatjátok. A dombornyomást ízlés szerint ezüst és arany színben, a szöveg nyomtatását pedig prémium minőségű papírra kérhetitek. Számos helyen még gerinc aranyozásra is van lehetőség. A mérnök hallgatók számára pedig hasznos lehet egy műbőr tervrajztartó fül igénylése, amibe a nagy mennyiségű mellékleteket lehet tenni.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.