Ingyenesen tanulhatnak a harmincnál fiatalabb, házas és kisgyerekes egyetemisták

Állami ösztöndíj formájában támogatná a kormány a fiatal, családos egyetemistákat.

  • Rodler Lili

Legalábbis, amíg be nem töltik a harmincadik életévüket – derül ki egy október 29-i törvénymódosításból, amit Telex.hu vett észre.

A módosítás szerint a fenti feltételeknek megfelelő hallgatóknak nem kell önköltséget fizetniük, illetve, ha eddig önköltséges képzésre jártak, átsorolják őket állami ösztöndíjas képzésre. A gyereket nevelő doktoranduszok esetében pedig meghosszabbítják a határidőt a doktori értekezésük leadására, emellett szülőként jogosulttá válnak a gyerekek otthongondozási díjára is, ami segítség lehet a fiatal családoknak.

A támogatásra a hallgató

  • a gyereke születésének vagy örökbefogadásának, illetve házasságkötésének időpontját tartalmazó félévtől
  • a 30. születésnapját tartalmazó félévig jogosult.

A 2024-es általános felvételi legnépszerűbb önköltséges képzésein átlagosan 300-400 ezer forintot kell félévente fizetn. Gazdálkodási és menedzsment szakon van, ahol 700 ezer, másik egyetemen pedig 400 ezer forint a féléves tandíj. Pszichológia szakon ennél kicsit alacsonyabbak az árak, ott a legtöbb helyen 300 ezer forintot kell a hallgatóknak kifizetnie szemszterenként.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu