Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Akkor is jelentkezhettek mesterre, ha az alapszakon más tanulmányokat folytattatok. Mutatjuk, milyen esetben nyerhettek felvételt.
A kreditrendszerben a tantárgyakhoz meghatározott kreditértékek tartoznak, amelyek azt mutatják, hogy egy-egy tantárgy mennyi munkát, óraszámot vagy tanulási terhelést jelent. Amikor egy hallgató új szakot kezd, az új intézmény kreditelismeréssel ismerheti el a korábban teljesített tárgyakat, ha azok hasonlóak a kínált tantárgyakhoz.
Magyarországon a mesterképzésre való felvételiben fontos szerepet játszik a kreditelismerés.
Különösen akkor, ha a jelentkező korábbi tanulmányai eltérő képzési területen zajlottak, mint a választott mesterképzés. A rendszer lényege, hogy a hallgató korábbi alapképzésében szerzett ismereteit részben vagy egészben elismerjék, ezzel megkönnyítve a továbbtanulását.
Az előzményként elfogadott alapképzési szakok lehetnek:
Ha nem számítják be a teljes kreditértéket, akkor a mesterképzést meghirdető felsőoktatási intézmény kreditelismerési eljárásban vizsgálja meg, hogy az adott mesterképzési szakra történő belépéshez a korábban megszerzett kreditjeitekből mennyi szakterületi kredit ismerhető el.
Ha csak az előírt minimális szakterületi kreditszámmal rendelkeztek, akkor is felvételt nyerhettek, de a szükséges és a minimális kreditszám különbözetét a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, az első két félévben meg kell szereznetek.
Ha a korábbi tanulmányaitok alapján nem ismerhető el a képzési és kimeneti követelményekben minimálisan meghatározott szakterületi kredit, akkor nem nyerhettek besorolást és felvételt az adott mesterképzési szakra.
Mivel a kreditelismerési eljárás a felsőoktatási intézmények hatáskörébe tartozik, ezért bővebb információkat attól az intézménytől lehet kérni, ahova felvételizni szeretnétek.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.