Kollégium lesz az MSZP székházából

144 férőhelyes és 72 szobás diákszálló épül majd a Villányi útra.

  • Tornyos Kata

Megvált utolsó nagy értékű ingatlanától is a Magyar Szocialista Párt – értesült az rtl.hu. Információik szerint a több mint 6800 négyzetméteres telken elhelyezkedő Villányi úti pártházat többkörös pályázat útján értékesítette az MSZP-hez köthető tulajdonos, a Szociális Demokráciáért Alapítvány. Az ingatlan területén működött egyébként az Edutus Egyetem is.

Az épületet az a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt RFR Ingatlanalap vásárolta meg, amely a Concorde Csoport tagjaként jött létre kifejezetten erre a projektre idén februárban. A márciusi tranzakció vételáráról az MSZP és a Recorde Alapkezelő sem adott tájékoztatást üzleti titokra hivatkozva, de a párt állítása szerint független értékbecsléssel állapították meg a kért összeget.

Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója az rtl.hu megkeresésére azt közölte, hogy szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, amelyben funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat alakítanak ki. A kollégium a Móricz Student Living nevet kapja majd, üzemeltetője pedig a Forestay Group lesz, amely több egyetemmel is tárgyal a szobák hasznosításáról, de közvetlen kapcsolatban is áll külföldi diákokkal. A látványterveket várhatóan a jövő héten mutatják be.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.