Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A legrosszabbul kereső tanársegédek és tanárok fizetése átlagosan 42 százalékkal emelkedik a Szegedi Tudományegyetemen, így már annyit keresnek, mint egy középiskolai tanár.
Új bértáblát tett közzé a SZTE, miután a a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több mint 750 dolgozója is méltó bért követelt arra hivatkozva, hogy az egyetemi oktatók alapjuttatása meg sem közelíti a diplomás mérnöki átlagkeresetet - szúrta ki a szeged.hu.
Az állami fenntartású egyetemeken (ELTE, BME) egy adjunktus alapilletménye bruttó 277 ezer forint, de a különböző juttatásokkal már eléri a bruttó 366 ezer forintot. (A juttatások nagysága egyetemenként, karonként változhat.) Az alapítványi Szegedi Tudományegyetemen eddig bruttó 460 ezer volt egy adjunktus bére, amit januárig visszamenőleg bruttó 570 ezerre emelnek. (Ez nettóban az adókedvezményeket nem számítva 379 ezer forintot jelent.)
Sokan kevesebbet kerestek, mint egy középiskolai tanár
Az egyetem régi bértáblájára szerint:
Mindez annak tükrében érdekes, hogy a középiskolai tanárok a januári béremelés után mintegy 100 ezerrel többet vihettek haza, mint a régi bértábla szerint egy SZTE-s tanársegéd.
Így néz ki az új bértábla a Szegedi Tudományegyetemen
Az új bértábla alapján ennyit keresnek az oktatók:
Az új bértáblán általánosságban a legkevesebbet keresők fizetése 42 százalékkal emelkedik januártól, de minden kategóriában legalább 10 százalékos. Egy habilitált SZTE-s egyetemi docens fizetése 25, egy nem habilitálté csak 10 százalékkal nő.
Ezen kívül a tudományos munkát végző kutatók munkáját támogató segédmunkatársak is annyit fognak keresni, mint egy a középiskolai tanár.
Az elszabaduló infláció ellenére a Szegedi Tudományegyetemen egyébként 2022 óta nem emelték a béreket. Ráadásul a pedagógusok idei fizetésemelése utén előfordulhatott az, hogy az egyetemen frissen végzett pedagógus kezdőbére magasabb lett, mint az őt vizsgáztató egyetemi oktatóé.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.