Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Alig egy nappal a brit Times Higher Education részrangsorainak megjelenése után megjelentek az Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2023-as részrangsorai is. Mutatjuk a magyar helyezéseket.
Október 27-én jelent meg az Academic Rankings of World Universities (ARWU) 2023-as szakterületi rangsora, amelyben a szervezet öt tágabb tudományterületen; a természettudományok, mérnöki képzések, élettudományok, orvostudomományi képzések és társadalomtudományok területén, ezen belül 55 szűkebb szakterületen vizsgálta és rangsorolta a világ 5000 felsőoktatási intézményét.
A legtöbb szakterületi helyezést a magyar intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem érte el, ezek közül hatban (fizika, biológia, pszichológia, neveléstudomány, politikatudomány, kommunikáció) a legjobb képzőhely Magyarországon, matematikában pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel osztozik az első helyen.
Az ELTE a pszichológia, neveléstudomány, politikatudomány és kommunikáció szakterületeken a rangsor egyetlen magyar szereplője, de szintén egyetlen magyar intézményként szerepel az állatorvostudományi képzések rangsorában az Állatorvostudományi Egyetem, a mérnöki területeken a Budapesti Műszaki Egyetem, gazdasági területen a Budapesti Corvinus Egyetem, az agrárképzés esetén pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
A gyógyszerészeti és orvostudományi képzések területén a Semmelweis Egyetem remekel, de szerepel a rangsorokban a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is.
Mutatjuk, milyen területeken értek el helyezést a magyar egyetemek.
Matematika
Eötvös Loránd Tudományegyetem – 201-300.
Budapesti Műszaki Egyetem – 201-300.
Fizika
Eötvös Loránd Tudományegyetem – 101-150.
Szegedi Tudományegyetem - 301-400.
Ökológia
Debreceni Egyetem – 301-400.
Eötvös Loránd Tudományegyetem – 401-500.
Gépészmérnök
Budapesti Műszaki Egyetem - 301-400.
Elektronikai mérnök
Budapesti Műszaki Egyetem - 401-500.
Biológia
Eötvös Loránd Tudományegyetem - 301-400.
Semmelweis Egyetem - 401-500.
Állatorvos
Állatorvostudományi Egyetem 101-150.
Humánbiológia
Semmelweis Egyetm: 301-400.
Agrár
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 301-400.
Klinikai orvostudományok
Semmelweis Egyetem: 151-200.
Debreceni Egyetem: 401-500.
Közegészségügy/Népegészségügy
Semmelweis Egyetem: 201-300.
Fogorvos
Semmelweis Egyetem: 201-300.
Gyógyszertechnológia
Semmelweis Egyetem: 201-300.
Gyógyszerész
Semmelweis Egyetem: 101-150.
Szegedi Tudományegyetem: 301-400.
Gazdasági képzések
Budapesti Corvinus Egyetem: 401-500.
Politológia
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 301-400.
Kommunikáció
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 201-300.
Pszichológia
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 201-300.
Oktatás
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 201-300.
A shanghaji felsőoktatási rangsor
Az ARWU a világ egyik legjelentősebb felsőoktatási rangsora, melynek összeállításakor a világ körülbelül 25 ezer felsőoktatási intézménye közül csak közel 100 ország 5000 legjobb intézményét vizsgálják.
A globális lista és a szakterületi lista adatait Web of Science-ből nyerik ki, a rangsort pedig olyan szempontok alapján állítják össze, mint a minőségi tudományos publikációk száma, az idézettség, a külföldi társszerzővel közösen kiadott publikációk aránya, a vezető folyóiratokban megjelent vagy kiemelt konferenciákon bemutatott publikációk száma, illetve a jelentős díjakkal elismert kutatók száma.
A friss rangsorokat ide kattintva nézhetitek meg.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.