A BME matematikus és fizikus oktatói is kiállnak a tanárok mellett: önálló oktatási minisztérium felállítását követelnek

Szolidaritási nyilatkozatban állnak ki a közoktatás helyzete és a megtorló jellegű elbocsátások miatt tüntető pedagógusok mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának oktatói is.

  • Eduline

Ahogy korábban már megírtuk, múlt héten az ELTE hallgatói megalakították az ELTE Hallgatói Gyülekezetét, mellyel a közoktatásban dolgozók mellett szeretnének kiállni, emellett felszólították a többi egyetem hallgatóit is, hogy támogassák a tanárok és a diákokat.

„Mi, matematikusok és fizikusok, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának alulírott oktatói és kutatói, magánemberekként, mégis közösen nyilvánosan is szolidaritást vállalunk a közoktatásban dolgozó kollégáinkkal - írják nyilatkozatukban a BME oktatói. 

Támogatják követeléseiket, amelyek teljesítését elengedhetetlennek érezik ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, eredményes munkát végezzenek és megszűnjön elvándorlásuk a tanári pályáról. A fizetést azonnal és az inflációt jelentősen meghaladóan kell emelni, vissza kell állítani az oktatás autonómiáját, beleértve a szabad tankönyvválasztást is - sorolják.

Aggodalommal figyeljük a rátermett pedagógusok szélmalomharcát, a pályakezdők megalázóan alacsony fizetését és ennek megfelelően alacsony számukat. Elképedve látjuk a tiltakozásuk cinikus semmibevételét és az azt adminisztratív problémának tekintő hivatali reakciókat. Mind szembesülünk az egyre romló, egyre kevésbé versenyképes szövegértési és matematikai kompetenciákkal

- fogalmaznak a nyilatkozatban, amit 68-an írták alá. Az oktatók, csatlakozva a pedagógustársadalomhoz, követelik a kormányzati nézőpontváltást, az önálló oktatási minisztérium felállítását – valamint a felsőoktatás hangsúlyosabb képviseletét is.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.