Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Akár egy év alatt is el lehet végezni több népszerű gazdasági mesterszakot, erre már több egyetem is lehetőséget ad a hallgatóknak, akik munkatapasztalatot, sőt különböző kurzusokat, vállalati tanfolyamokat is kreditre „válthatnak”.
Legalább százezer forinttal keresnek többet azok a gazdasági diplomások, akik az alapszak után egy mesterképzést is elvégeztek – derült ki a diplomáspálya-követési kutatásból két évvel ezelőtt. A statisztikákból az is egyértelmű, hogy a gazdasági területen már BSc-diplomával is könnyen el lehet helyezkedni, de a mesterszakos diplomások még gyorsabban, gyakorlatilag két-három hét alatt megtalálják első munkahelyüket.
Nem véletlen, hogy számos gazdasági mesterképzés évről évre felkerül a népszerűségi listákra. A vezetés és szervezés például a magyar felsőoktatás második legtöbb jelentkezőt vonzó mesterszakja – a 2022-es áltanos felvételin több mint 1700-an jelölték meg –, de többek között a vállalkozásfejlesztés, a pénzügy, a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakra is több százan próbáltak bekerülni.
Takács András, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának (PTE KTK) dékánja szerint ennél jóval többen szereznének szívesen MSc-diplomát. „Csakhogy a hallgatók egy részének túl sok a két év képzési idő, ahogy a munkaadóknak is. A gazdasági alapszakokat sokan önköltséges formában végzik el, így nagy rajtuk a nyomás, hogy mielőbb elhelyezkedjenek és jövedelmet szerezzenek. Ráadásul a munkaadók pedig sem szívesen engedik el az alapképzés után frissen felvett, jól teljesítő munkaerőt még két évre tanulni” – magyarázza.
Pedig valójában nem feltétlenül kell két évet eltölteni a gazdasági mesterszakokon – az elmúlt hónapokban két felsőoktatási intézmény is bejelentette, hogy olyan rendszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy a hallgatók egy évre rövidíthessék le a képzési időt.
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a marketing, a pénzügy, valamint a vezetés és szervezés szakot lehet rövidebb idő alatt elvégezni, a Budapesti Corvinus Egyetemen pedig az ellátásilánc-menedzsmentet, a közgazdálkodás és közpolitikát, a nemzetközi gazdaság és gazdálkodást, valamint a marketinget.
Erre a jogszabályok lehetőséget adnak: a diploma kiadásának a feltétele ugyanis nem bizonyos tantárgyak elvégzése, hanem különböző kompetenciák megszerzése. Ez utóbbi „terepe” pedig nemcsak az egyetem lehet, hanem a munkahely, a vállalati tanfolyam, egy rövidebb-hosszabb kurzus is.
Kreditek munkatapasztalatért és külső képzésekért
A Pécsi Tudományegyetem három gazdasági mesterképzésén például legfeljebb 30 kredit „értékben” fogadják el a különböző kurzusokon, vállalati képzéseken, tanfolyamokon megszerzett releváns ismereteket, emellett 30 kreditet érhet a területhez passzoló munkahelyi tapasztalat is. Ha valaki maximálisan kihasználja ezt a két lehetőséget, a 120 kreditből 60-at már meg is szerzett, vagyis csak két félévnyi tárgyat kell elvégeznie.
Persze nem akármire adnak kreditet. „Olyan részletes munkaköri leírást kérünk, amelyben a hallgató közvetlen munkahelyi vezetője tételesen bemutatja, hogy a hallgatónk milyen feladatokat végez. Azt a Tanulmányi Bizottság ítéli meg, hogy ezzel a munkatapasztalattal milyen kompetenciákat szerezhetett meg, és milyen tárgyakat lehet így kiváltani” – magyarázza Takács András.
A különböző külső képzések közül pedig azokra kaphatnak krediteket az egyetemisták, amelyek az adott szakhoz kapcsolódnak, számonkéréssel végződtek, és teljesítésüket oklevéllel, bizonyítvánnyal vagy kreditigazolással támasztja alá a hallgató. Náluk egyébként nem elvárás az elismerhető kreditek előzetes megszerzése, a munkatapasztalatot és a külső kurzusokról a bizonyítványt a képzéssel párhuzamosan is meg lehet szerezni – akár úgy is, ha valaki heti három napot dolgozik, kettőt pedig egyetemre jár.
Százhúsz kredit két félév alatt
Azok is lerövidíthetik a képzést, akik gazdasági szakon végeztek, de releváns munkatapasztalatuk nincs, más képzésen nem szereztek meg kapcsolódó kompetenciákat, így nincs mit elismertetniük. Ehhez viszont egy évet teljes egészében a tanulásra kell szánni nappali tagozaton, és vállalni kell a jelentős plusz terhelést. A 120 kreditet ugyanis akár két vagy három félév alatt is össze lehet gyűjteni, viszont akkor a szokásosnál több tantárgyat kell felvenni.
A Pécsi Tudományegyetemen a februártól például úgy alakítják ki a vezetés és szervezés, a marketing és a pénzügy mesterszak órarendjét, hogy a különböző évfolyamok órái ne ütközzenek egymással, vagyis aki „gyorsítottan” szeretné elvégezni a képzést, az az első- és a másodéves órákra is bejárhasson. Mivel a mesterszakokon jellemzően nincsenek egymásra épülő tárgyak, a hallgatók ugyanúgy fel tudnak készülni a vizsgákra, mint ha egymás után végeznék el a különböző tárgyakat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).